Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

„Ne félj másnak megmutatni önmagad,
elég, ha igaz barátból csak egy marad,

Eldől az fejben, hogy mit látsz a szembe,
hogyha bajban  vagy ki az, aki védeni merne…"
(Raul – Barát nélkül)

Van, aki a Télapónak ír, van, aki a Jézuskának, én kifejezetten hozzád szeretnék fordulni kedves Élet. Hosszú idő telt el „azóta", én mégis tisztán emlékszem. Ott sétáltunk valahol a semmi közepén s Te kétszer is figyelmeztettél: „Kösd be a cipőfűződet, mert ha rátaposol, hanyatt esel, és én halálra fogom röhögni magam.” Micsoda ironikus megjegyzés. Ezen nekem is vihognom kellet volna, odabent mégis zokogtam s bár igyekeztem figyelni minden egyes szavadra tudom, hogy nem hallgattam rád. Nem estem el, talán mert bizalommal kapaszkodtam beléd, de mielőtt a vonatomra szálltam volna a vállaimra nehezedtél.  
- Nem kell toalettre menned? – kérdezted olyan furán, érzelemmentesen, mint aki már nem ér rá arra, hogy még mindig engem sajnáljon.
- Egyedül?
- Igen, az pont jó lenne, mivel úgysem pisálhat senki más helyetted! Magyarán mondva mindig te döntesz a meggyőződéseid alapján, érted?
Őrületbe kergetett a tudat, hogy már megint igazad van. Kicsire zsugorodtam s nem mertem mondani, hogy legalább elkísérhetnél „odáig”. Szórakoztathatnál, nevetethetnél, és egy picit mentesíthetnél az oktatástól. Mindig csak a lecke, lecke és a lecke, még arra sincs időm, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Az még sosem jutott eszedbe, hogy nem kívánkozom meggyőződni? Amint beugrana egy kis öröm, akadálypálya elé terelgetsz. De igaz is, miben rejlene a szabadságom, ha helyettem pisálnál?  
Felszálltam a vonatra, neki dőltem az üvegablaknak, párás lett a leheletemtől… jól van, élek még! Fogok – e eztán is, ha eltávolodik a vonatom? Mert szeretnék… akkor is, ha olykor önmagamba zárkózom, lehúzom a redőnyöket és kiteszem a kirakatba, hogy ZÁRVA
- Válts jegyet a vonatra, mert könnyen elkaphatnak – mondtad, de ezt is oly furán, hang nélkül. Nem váltottam! Hidd el senki nem látott és nem is keresett. Ami igencsak szomorú, ugyanakkor elmondhatom… nagy csaj vagyok, nekem is sikerült! Észrevétlenül átutaztam, pont úgy, mint egy kósza apró jó „dolog" ezer rossz mellet. Gondoltam most az egyszer igazán büszke leszel rám. Farmerem zsebébe gyűrted a pénzt. Vehettem volna egy másik Bolygót… jachtot, házat és fagyit is, mégis visszaküldtem Neked. Ettől egy picit megnőtt az önérzetem, persze azóta sincs vagyonom. Illetve van némi, csak jó meg kell dörzsölni a csodalámpát. Hitem az lenne, sajnos időm nincs! Teljesen más jellégű „dolgok” foglalkoztatnak.

Lássuk csak: „Útmutató az élni akaróknak" 2581-ik oldal…
A féltés és a szeretet. Ne akarj már megint beetetni, hogy pont azzal erősítesz, ha bántasz.  Fordítva miért nem működik? Történetesen meg sem érdemellek, ha nem vigyázok rád, ugye?
Olyat követelsz, amit Te sem vagy képes megadni s én mégis alázattal közlöm veled, fontos vagy, még akkor is, ha nem mindig értelek.
Engedted, hogy lássalak, de mond, mit is kezdhetnék a fellebbent fátylakkal? Az őszinteség valahol sértő a mai hamis Világban. Épp ezért kérem a védelmed s kelek minden reggel hálával.
Többre vagy képes, mint hinném én, vagy bárki más. Azt mondják kemény vagy és kegyetlen… de Te ne akard, hogy féljek attól, akit szeretek… Tőled!

Vigyázz kérlek az imádott Csillagfényemre, mutasd meg neki mennyire jó hinni benned.  Igaz barátokra van szüksége, nem báránybőrbe bújt farkasokra. Én megoldanám helyette, de úgy, mint mindenki másnak, egyedül kell pisálnia. De megdicsérnél… kísérem, és nevettetem.  
Annyi mindent megélt már, nem adhassa csak úgy fel! Mondani könnyű… leírni még könnyebb. A legnehezebb elhinni talán, de Ő oroszlánszívvel küzd, ugye Te is észrevetted?!
Azt érdemelné a Sorstól, hogy mindenki szeresse… úgy igazán. Ehelyett olyanok kritizálták, akik saját magukkal sem élnek békében, nem hogy még a Világgal! Megtört, elhitte mindazok szavát, akiknek úgyszintén van egy elcseszett múltjuk… ja… nekik, vagy a szeretteiknek! Félelmet ültettek a szívébe… pedig igazság szerint ők azok, akik rettegnek. Talán attól, hogy egyszer majd valaki átlát a szavaikon, tettükön. Talán attól, hogy egyszer csak nem lesz már rájuk szükség. Érdekes! Olyankor kritizál, átkozz, balsorsot jósol az „igazi, segítőkész jó barát”… hátha hason csúszol, s mint alamizsnáért könyörögsz érte.
De Te erős vagy, leülsz, elcsendesedsz és tudod, Önmagadért kell könyörögnöd s azért, hogy észre vedd, ki az, aki igazán melléd áll… puszta szeretetből.

Te csak lépj ki a gödörből és emelt fővel haladj tovább.
Légy erős drága Csillagfényem, kapaszkodj elsősorban Önmagadba, hogy aztán végül igazi barátokra lelj! Olyanokra, akik értékelik benned ugyanúgy a jót és a szépet is.    
Engem meg kérlek, bízz rá az Életre. Ő tudja a legjobban, hogy mit, miért! Sokkal erősebb, mint a Világ összes rosszkívánsága, könyörgöm, ne félts! Légy boldog velem, hogy sikerült átlépnem a legnagyobb félelmemen, nagyon fájt volna, ha meg sem próbálom.
Tudod én, már nem egyszer belenéztem az Élet arcába. Csodaszép! Soha nem pisált helyettem, az igaz, de… sok mindenből csinált a kedvemért csodát s elviselhetővé tette a fájdalmat. Talán mert nekem mindig az volt a vágyam, hogy érezze, szeretem, akkor is, ha elbizonytalanodok, akkor is ha félek, akkor is ha nincs erőm hinni…

Drága Csillagfényem… ha én írtam volna a dalt, akkor Neked szántam volna. Más írta, de tudom, hogy Neked szánta:)))
Állj fel és vedd észre a nyitott ajtókat. Ha valamelyik újra bezárul, ne búslakodj, köszönd meg az Életnek, mert „valamitől" megvédett. De ahhoz, hogy észre vedd a nyitott ajtót, mindig felfelé kell nézned. SOHA ne toporzékolj egy olyan küszöb mellett, amelyet olyas valaki taposott át, aki a legnagyobb bajban csapja rá másokra az ajtót. Illedelmesen kopogj be és mond azt, hogy nem akarsz beljebb menni többé, de mára már beismerted, Neked kell megváltoznod, mert Ő már talán sosem fog.

Mosolyogj! Szeretlek