Ki így ki úgy... - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa
Hlavná ponuka:
Ki így ki úgy...
Publikoval Dadka v Cikkek - Články · 4/11/2014 21:44:00
„Vannak dolgok, amelyeket érdemes megmenteni!
Gyönyörű dolgok.”
(Az ötödik elem)
Ma leállított egy kedves hölgy azzal, hogy most lehet bizonygatni, mennyire tudok bánni a szavakkal. Jönnek a választások, illene már „beszúrnom” valamiféle buzdító agitálást. A férjem biztos örülni fog, ha megfogalmazom, mi mindent tehetne a városért.
Felszaladt a szemöldököm kissé, mély gondolatok fogságába estem. Nem fogjátok elhinni, de jómagam is kíváncsi vagyok, milyen esélyekkel indul egy független képviselőjelölt, aki becsületesen helyt állt azzal, hogy a legnehezebb időszakokban sem hagyta el a szülővárosát.
Ennyi? Nem, dehogy! A legnagyobb gubanc az ígéretekkel van. Mondtam is neki, iparkodjon, ígérjen gyorsan valamit, mert az emberek újra, újra és újra hinni akarnak, nem számít, hányszor kell csalódniuk, mert mindig van a tarsolyban némi sebtapaszt a szívbillentyűre és a szájra egyaránt. Jó buli, vagy ingyen kaja-pia…
Mit mondott erre? „Én csak egyet tudok megígérni biztosra, hogy nem fogok ígérgetni feleslegesen!
Szeretném, amennyire tőlem telik fellendíteni a várost.”
Könyörgöm, ezek után mit írjak? Most komolyan! Az én férjem még nem ültetett „barátság fákat”, nem épített játszótereket, nem szervezett nagyszabású koncerteket és óriás posztereken sem szerepelt soha. Még a hipszterség is távol áll tőle. Saját, egyedi véleménye az van, de nem viselkedik kirívóan, sőt, szűk farmert sem visel.
Most mit „mondjak” erre?! Mivel érveljek? Talán azzal lehetne, hogy bízik az igazi összefogásban. Mi rengeteget beszélgetünk együtt, tudom, mit szeretne elérni, milyen álmokat dédelget, milyen elképzelései vannak. Sokan megtisztelő bizalommal támogattuk a jelölését, ami külön köszönetet érdemel, mert így november 15 – én független képviselőjelöltként indulhat az önkormányzati választásokon.
Céljai? Persze hogy vannak!
- Közbiztonság és közrend
- Pályázati források felkutatása
- A helyi strandfürdő és a Zoltánkert fejlesztése, szépítése
- Szabadidős tevékenységek erősítése, kibővítése
…és még sorolhatnám, de valamiért mégis jobb, ha ezt Tőle kérdezitek.
Ami engem illet, én külön büszke vagyok arra, hogy egy életre szóló igazsághoz vezetet. Ez itt az én hazám.
S hogy mind ez hogyan történt? Elmesélem. Talán nincs sok köze a választásokhoz, de ha eléggé figyelmesek lesztek, ugyanúgy belemélyültök a mondanivaló fontosságába, mint egykor én tettem. Végül is itt maradtam. Vegyétek fontolóra... az plusz egy szavazat valamelyik polgármester jelöltnek. És higgyétek el badarság, hogy egy fecske nyarat nem csinál. Egyszer kétezer évben biztos, hogy sikerül. De mi is a történet lényege? Öveket becsatolni, indulunk…
Hol volt, hol nem volt… valamiért így kellet lennie…
Végül is szerintem sok mindenkinek eszébe jutott már közületek… „Ideszülettem, itt élek, de minek? Milyen földi összefüggésekkel érkeztem?” Hisz bármit tesz az ember élete során, bárhogy iparkodik, igyekszik, oly könnyen pótolható. Egyik nap még szeretnek, másnap meg már örülnek, ha önszántadból vitorlát bontasz és tovább lépsz. Egy Világ dől össze benned, kezded elfeledni mit jelent szeretni igazán… Nem harcolsz senkiért, s nincs aki érted harcolna.
Rég volt már… azt hiszem. Mégis úgy emlékszem arra a napra, mintha ma történt volna. Ültünk a kopottas padon nem messze a vasútállomástól. Egy rózsaszálat szorongattam a kezeimben. Tőle kaptam. Már vagy századjára megszámoltam a tüskéit, mégis mindig egyel több volt rajta, vagy épp kevesebb. Figyeltem melyik vonat vihetne el jó messzire. Már nem vártam marasztalást senkitől, már nem gondoltam visszaútra. Feladtam azt, aki valaha voltam. Nem reménykedtem semmiben, nem voltak álmaim, nem hittem a csodákban. Csalódtam az emberekben és ugyanúgy önmagamban is csalódtam. Ez amolyan sajátos érzelemskálát alakított ki bennem melynek köszönhetően csak egyetlen egy dolog vigasztalt, mégpedig az, hogy ilyen az Élet, nem tudsz kellőképpen felkészülni mindenre.
Mentem volna jó messzire annak ellenére, hogy tudtam, ha itt és most nem vagyok boldog, nem leszek az máshol sem. Persze az ember mindig vakon reménykedik abban, hogy valahol pontosan őt várják, mert szükség van rá, s mert szeretik. Meg ugye az idő, ami gyógyít és a környezetváltozás… legalább is próbálunk hinni ebben.
- Képtelen vagyok nyomot hagyni az emberekben – mondtam - talán mert túl apró dolgok okoztak emidáig örömöt, olyanok, amelyek mellet sok mindenki elsétál. Ezért én sosem leszek képes nagy dolgokat alkotni, vagy letenni olyat az „asztalra”ami a „nagy közönséget” ejti ámulatba. Már meg is kaptam a magamét érte. És bizony nem nagy dicsőség lekonyult fejjel „járni a Világot”.
- Ha számít valamit, bennem hatalmas nyomot hagytál, csak oly közel tudtalak magam mellet, hogy túl természetesnek véltem. – mondta Ő – Nem figyeltem az apró dolgaidra, pedig amióta Világ a Világ, mindig a sok kicsi alkossa az egészet. Ne menj kérlek. Légy a társam, a barátom… Szükségem van rád!
- Pont most, amikor én már szinte semmiben nem hiszek? Miért?
- Mert én hiszek benned és szeretlek, az apró kis dolgaiddal együtt!
A Bolygóm hirtelen új pályára lépet s mintha összeölelkeztek volna a csillagok. Világvége? Abból szép lassan, fokozatosan távfogalom lett, a szívem gyógyulni kezdet. Már nem kellet többé feladnom az apró dolgaimat s bár ténylegesen sosem lettek Világokat megrendítő nagy dolgok belőlük, nekem őszinte örömöt okoztak. Talán ezért is vettem észre azt az apró, „jelentéktelen” „dolgot” a férjem munkahelyén. Egy iciri - piciri hernyót, amely bebábozódott. Ringatózott egy pókhálón melynek a végén két pók járt örömtáncot. Így van ez az Életben, a gyenge és a védtelen esélyt sem kap, hogy kibontakozzon… Valaki egyensúlynak nevezi ezt, én hatalmas szemétségnek.
Szerintem a Világ legszerencsétlenebb tekintetét vetettem magam elé.
- Ennek már annyi – mondta a férjem. Ha kitesszük, megfagy, ha áttesszük más rovar eledele lesz.
- Attól még tehetünk egy próbát, apróságnak tűnik, de nekem sokat jelent.
- Életem, mindenkit megmenteni nem lehet.
- Mindenkit nem, pláne ha nem akarja. De honnan tudjuk, hogy nem akarja, ha meg sem próbáljuk?!
Gondoljátok kinevetett? Hát nem! Pedig komolyan nevetségesnek tűnhet, hogy a kis bebábozódott hernyót minden nap máshová tettük át. Amikor nem tudtam ott lenni, a férjem szigorúan szemügyre vette. Volt, amikor újra, újra és újra pókhálót pucoltunk róla le, míg nem egy szép napon nyoma veszett. Utópontig reméltem, hogy nem adta fel a „harcot” mert amit tudtunk, megtettünk érte. Az égadta világon senki nem szólt bele, hogy jól tesszük-e, senki nem szakította el tőlünk azzal, hogy majd ő megmenti a saját módján, senki nem fárasztott egyetlen egy okoskodó példázattal. Egyszóval senki nem állt sorba, hogy megnézze nem csak a fantáziánkban létezik-e?! Mert ez „csak egy jelentéktelen bebábozódott hernyó” volt. Ugyan mi változna a Világban, ha épp ő nem lenne?! Kinek hiányozna, ugye?
Épp ezért milyen jó volt hinni benne! És lám, egy szép tavaszba nyúló reggelen kaptam a telefonomra egy képes üzenetet a férjemtől.
„Egy közös barátunk, mielőtt útra kelne, szeretne őszinte köszönetet mondani azért, hogy helyette is bíztál a csodában, amikor neki nem ment egyedül. Ez a sok „kicsi dolog” mellett a leghatalmasabb erőforrás a Világon.”
Az apró (jelentéktelen) hernyóból gyönyörű pillangó lett s mielőtt kibontotta a szárnyait, köszönetet mondva a férjem tenyerébe szállt.
…S a férjem azóta minden évben emlékeztet erre. „Te és a sok kicsi” – mindig ezt mondja.
Lehet, komolyan apróságnak számít, de végül is gondoljátok át… miből születnek a hatalmas „dolgok”? :)))
Nincs ennek köze a város dolgaihoz, jól tudom, ezért most bizonyára megkérdőjelezitek a közeljövőben zajló eseményt. Szavazni valakire, mert megmentett egy pillangót?! Így van!
Édes kis semmiség… igazán csak egy parányi Világ lett Tőle szebb. Viszont ha tetszik a történetem, őrizzétek meg a szívetekben. Hátha felmelegít a hosszú téli estéken Benneteket, mert Istenigazából erre születni kell… akarni a „dolgok” mögé látni s nem elhaladni az apróság mellett puszta kényelemből.
S hogy én elértem-e ezzel a beszámolóval azt, amit szerettem volna? Kétségkívül igen. Ugyanis látom a hölgyet magam előtt, ahogy olvas és mosolyog. Nem tudom miért, de úgy érzem nem okoztam neki csalódást! Ő már tudja, és jól tudja, hogy ebben azért van minimum politika, mert nálunk nem lesz gulyásparti, se kampánybeszéd, sőt Rytmus sem fog eljönni miattunk „keletre”…
…mert apró dolgok ez nélkül is születhetnek. Viszont a hatalmas dolgok a „sok kicsi-k” nélkül sosem épülnek biztos alapokra.
Mint ahogy a házépítést sem kezdjük a tetővel, de még az ablakokkal sem.
Az én férjem nem tartott bemutatkozó kampánybeszédet. Épp ezért gondolom, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ne vegyüljön össze a tömeggel, a többi meg úgyis a Ti feladatotok.
Igaz, elárulhatnám mikor és hol születet, mert ez itt az én terem, de őszintén… van különösebb jelentősége? És ha igen, ez mit változtatna meg Bennetek?
Az olyan, mintha most arról írnék három oldalt, hogy amióta csak az eszemet tudom nekem 7 a kedvenc számom.
Kategórie