Nikolkának :-) - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa
Hlavná ponuka:
Nikolkának :-)
Publikoval Dadka v Cikkek - Články · 27/12/2014 22:32:00
Isten bizony, hogy muszájból nõttem fel! Engem sosem csalogatott a felnõttek búskomor világa. A színtelen falak melyeket építeni kell, mielõtt a társadalom teljesen felfalna, a szürke hétköznapok, amelyekbõl ki kell szitálni a sarat, hogy ne húzzon mélyebbre. A bunkó, beképzelt, nagyravágyó emberek, akik kedvtelésbõl esnek pofára, hogy másokat is magukkal ránthassanak. És az a rengeteg indok, ok, kifogás, amiért nem teljesülnek az álmaink. A csalódások melyekbõl mindenkép tanulni kell s béklyóként a szívünkre helyezni, hogy ne lépjünk kétszer ugyan abba a mocsárba. Aztán az emlékek súlya az, ami kimerít s mi mégis harcba szálunk, hol önmagunkkal, hol mással…
De vannak ám csodaszép emlékek is, lássuk csak… Épp a felnõttek Világának próbáltam megfelelni, amikor megismertem Nikolkát. Négy éves lehetett. Én meg tízzel kevesebb, mint most vagyok:) Egybõl összebarátkoztunk! Neki nem kellet ok arra, hogy a nyakam köré tekeredve varázssavakat súgjon a fülembe. "Köszönöm, kérem szépen, szeretlek..."
De vannak ám csodaszép emlékek is, lássuk csak… Épp a felnõttek Világának próbáltam megfelelni, amikor megismertem Nikolkát. Négy éves lehetett. Én meg tízzel kevesebb, mint most vagyok:) Egybõl összebarátkoztunk! Neki nem kellet ok arra, hogy a nyakam köré tekeredve varázssavakat súgjon a fülembe. "Köszönöm, kérem szépen, szeretlek..."
Sokszor jártam az óvodába érte s mielõtt beköszöntem, titkon az üvegfalon keresztül csodáltam azt a könnyed mosolyt, amellyel kölcsönözte másoknak a kedvenc játékait. „Istenem, én is egy ilyen kislányt szeretnék majd egyszer… de sokszor kimondtam! Lehetetlen számokba vetni hányszor rohant felém kitárt karokkal, s mikor magamhoz emeltem a nyakam köré csavarodva, az arcomra hatalmas puszit nyomva kérdezte meg: „Ugye eljössz hozzánk Daduszka, s ma is együtt rajzolunk?! Rajzoltunk... rengeteget! Édesanyának, Édesapjának, nagyszülõknek, kispajtások kispajtásainak. Rajzoltunk csak úgy... magunknak és egymásnak. Rajzoltunk kiállításszerût, rajzoltunk kosárba valót...
Az ölembe ült s rajzoltunk. Aztán amikor mindig pont azért a színes ceruzáért nyúlt, amely nekem kellet volna, sikeresen kielõzve engem... még szép hogy letettem a földre, és kinyújtózkodva szóltam: „Fuss, mert csak ötig számolok!" No naááá, tudtam, hogy nem szabad szeleburdiskodni, de annyicska bolondság mindenkinek kijár, gyermeknek-felnõttnek egyaránt. Könnyeztünk a nevetéstõl és képzeljétek, volt idõnk mindenre! Teadélutánt szerveztünk a babáknak, bunkert építettünk, tanultuk a betûket, mesét olvastunk, készítettünk meglepit nagy Viktornak és mamicunak egyaránt... Istenem, de rég volt már. És én még mindig ott tartok, hogy óvatos léptekkel járom be a felnõttek Világát, kitudja hol tart Õ?! Nagy már, nem kell lábujjhegyre állnia, amikor megölel, de az, ahogyan ölelni tud, egy fikarcnyit sem változott. Tíz év ide oda, az ember ugyan úgy érzi a szeretetét. Ez teszi Õt egyedivé többek közt. Már nem járhatok óvodába érte hisz nemsokára az iskolát is kijárja. Az idõ olykor kegyetlen. Megállás nélkül rohan rabolva az értékes pillanatokat és nem adja õket vissza többé.
Nem sokára az én kislányom fog óvodába járni. Persze mondhassuk: „Hol van még az? A fizikális idõ szerint itt! Nem messze a létünk ajtajától, hisz nem rég én is gyermek voltam még. Tisztán emlékszem rá. „Ez a Világ rendje… ezt szoktuk mondani. „Bölcsõdésbõl, óvodás lesz! Óvodásból iskolás…
Oh, a kislányom… Remélem, nem rohan felnõni, remélem Õ is beenged majd abba a csodavilágba, amelyben rengeteget rajzolhatunk, olvashatunk, vihogva fogócskázhatunk az udvaron, bunkert építhetünk, varrhatunk ruhát a virágtündéreknek, meglepiket készíthetünk és fõzhetünk a babáknak. Remélem, nyugodt szívvel nekidõlhetek az óvodai üvegfalnak mondván: „Istenem, pont ilyen kislányra vágytam... Mert én ott vagyok még, Nikolka Világában és nem kívánkozom kilépni belõle. Számomra minden egyes megélt pillanat becses a legelsõ mosolytól, az eltévedt könnycseppig.
Hm, Nikolka… Annyira igyekszem összeszedni a szavakat, de hirtelen mindegyik túl kevés, túl kicsi, túl sovány, túl egyszerû...
Segítsetek! Mit (?) lehet írni egy Földre szállt Angyalról, akit nagyon, de nagyon-nagyon tisztelek a tudásáért, az akaratáért…
Jól nevelt lány. Határozott és kitartó! Egy igazi példakép! Sugárzó fény a szomorú, szürke napokban. Megtölt szépséggel, vidámsággal, melengetõ szeretettel... Tudja, hogyan kell szeretni. Van elegendõ szeretete mindenki számára. Van elegendõ ölelése, elegendõ mosolya. Mintha még sosem csalódott volna senkiben, úgy mosolyog, úgy szeret. Ez teszi Õt annyira kivételessé, azt hiszem. Bárhogy is próbálom körbeírni, úgyis egy és ugyannál a gondolatnál kötök ki... Boldog vagyok, hogy Nikolka is az Életem részévé vált, mert Õ egy olyan lány, akire igazán büszkék lehetünk!!!
Niki, nagyon jó volt Veled újra „gyerek lenni. Köszönöm. Szeretlek:)
Kategórie