Nyugtával dícsérd a napot :-) - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa
Hlavná ponuka:
Nyugtával dícsérd a napot :-)
Publikoval Dadka v Cikkek - Články · 6/10/2015 19:28:00
„Ehhez a beszámolóhoz nincs idézet! Úgy hiszem tanultam a hibáimból, s ha én egyszer azt mondom, várok, akkor várok!”
Dadka (ha ez esetleg idézetnek számít, akkor még nem tanultam eleget.)
...Kivártam :)))) Nem csalódtam, köszönöm!!!
"NE mondj NEM-et hisz te pozitiv vagy, ám NE-t hasznalni sem kelleNE hisz még ez is negatív es van a DE ami szintén csak rombol. A lényeg, hogy nem az a lényeg, hogy képes vagy valamire hanem hogy a keptelenséget is képesnek tartsd es ugy vágj bele mintha a vilag legegyszerűbb, legtermeszetesebb es legkönnyebb dolga lenne. Mindegy mi is a valoság hisz vizualizálsz mégpedig mesterfokon. De ne ebredj fel mert veszelyes lehet."
Peti
Nagyon sok pozitív beállítottságú könyvet olvastam, de még sosem próbáltam bevonzani biciklit, vagy aranyozott nyakláncot. Igaz lett, egy házunk bazi nagy kölcsönből harmincévnyi letörlesztési idővel, (s ettől már komolyan csak a HIV vírus pozitívabb azt hiszem, és ezt nem gúnynak szántam), de ahogy körülnéztem a „világban”, láttam, hogy szinte mindenki (akinek nem üti nagyobb összeg a markát) így él, mert csak így lehet. Valahogy ezt követeli a rendszer. Ez se nem jó, se nem rossz. Annyira elterjedt ez a viszontagság, hogy még legjobb esetben is csak általános problémának számít. S ha az ember igazán boldog, az a harminc év nem is tűnik olyan soknak. Sőt! De komolyan tud az ember alakítani a sorsán úgy, hogy egyhuzamban csak boldog legyen? Nem kérek szakértői véleményt, csak azok jelentkezzenek, akik megfejtették a Titkot és úgy érzik Szepes Mária sokkal többet tudott (és sokkal többet adott) 1946-ban, mint Rhonda Byrne 2007-ben.
Nyilván sosem égtem máglyán egyik korban sem, épp ezért ma sem értem, hogy Istenigazából mi a csudáról szól a vonzás törvénye? Tudom, hogy van ilyen, csak én mindig a pontos megfogalmazással vagyok gondban. Már pedig vigyázni kell a szavakkal, mert olykor úgy peregnek, mint ezernyi kis kavics a hegyről, ami ugye inkább lavinaveszélyt jelez, mint arany-esőt (Lagzi Lajcsi előadásában)
„Eléggé befogadó vagy? Eléggé hálás vagy? Akkor ne feledd el, hogy nyugtával kell dicsérni a napot.” Ennyi? Ez a titka mindennek??? Hát ez roppant egyszerű!
Amint ez a tudás birtokomba került, átmentünk Magyarországra bevásárolni, egyszer, kétszer… már vagy ezerszer is talán. A begyűjtött nyugtákat mindig felmutattam a napnak, s ahogyan tudtam, úgy dicsértem.
És? Semmi! Egy - két külső szemlélő nyilván azt hitte, hogy megálltam a fejlődésben, pedig nem… Sajnos lehet ezt még fokozni, de ettől már komolyan csak az rosszabb, hogy azt hittem ez az én ötletem. Még be is szóltam magamnak: „Ennyire egyedi nem lehetek, vagy de?! Ezért már fizetség jár.” Egy fenét! Ebből is látszik, hogy nem az interneten élem mindennapjaim! Tegnap még vígan, ma már lekonyult orral pötyögöm a betűket, mert
(a google böngészőnek köszönhetően) világszerte több ezer kép bizonyítsa (abból kilenc tutira), hogy nem csak én dicsérem nyugtával a napot. Szóval ez egy régi vicc. Biztos merítettem a globális tudásból, vagy minek nevezik ezt. Egyszer lehettem volna valamiben első… aztán meg minek?
Lesz, ami lesz én eztán is nyugtával dicsérem a napot! „Odahúzom” a kis székemet, aztán még odébb, odébb és még odébb… s amíg egyesek a „hatalmas vagyok, gazdag és sikeres” betanult szövegeit mantrázzák, én mondom a sajátom, úgy, ahogy eddig is tettem. „Uram, ne engedj a dobogó élére, mert onnan már lehet, nem tudnám értékelni azt a sötétséget melynek köszönhetően megszületik a fény s lehet, elfelejteném a legfontosabb rám ruházott feladatot látni, tudni, érteni és érezni, hogy a győztes nem csak önmagának köszönheti a győzelmét, hanem a hátrahagyott vesztes(ek)nek is.” Na, erről szoktunk mi általában megfeledkezni a nagy Titkok fejtegetésénél. Aki a sorok mögé lát, az tudja mit szerettem volna mondani. A gyorsan jött siker magasra repít és mélyre dob. Mi ugye tudjuk, és jól tudjuk (mert nem titok) hogy az igazgyöngy is a tengeri kagyló fájdalmas szenvedéséből születik.
Ennek a történetnek nincs vége. Mindenki fejezze be úgy, ahogy jónak lássa, illetve szívesen megélné, s ne feledje el közben nyugtával dicsérni a napot.
Így aztán, hercegecském, apránként megértettem szomorú kis életedet. Sokáig nem volt egyéb
szórakozásod, mint a naplementék szelíd szépsége. Ezt az újabb részletet negyednap reggel
tudtam meg, amikor azt mondtad:
- Nagyon szeretem a naplementéket. Gyerünk, nézzünk meg egy naplementét...
- De ahhoz várni kell...
- Várni? Mit?
- Hát hogy lemenjen a nap.
Először meglepetés látszott az arcodon, aztán nevettél egyet magadon.
- Folyton azt hiszem, hogy otthon vagyok! - mondtad.
Nos: mikor az Egyesült Államokban dél van, Franciaországban köztudomásúlag éppen lemegy a nap. Az embernek elég lenne egyetlen szempillantás alatt Franciaországban teremnie, hogy napnyugtát lásson. Ehhez azonban Franciaország, sajnos, túlságosan messze van. Neked viszont, a parányi bolygódon, egyéb sem kellett, mint pár lépéssel odébb húznod a székedet. S annyiszor láttad a naplementét, ahányszor csak akartad...
- Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam lemenni a napot!
Kisvártatva hozzátetted:
- Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket...
- Hát annyira szomorú voltál azon a negyvenháromszoros napon?
Erre azonban a kis herceg nem felelt.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg – részlet)
foto: Csutor Ella
foto: Vikike
Kategórie