A szakadék szélén... - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

Sok szeretettel Zsuzsának:)))

Ismerem azt a szakadékot. Nagyon mély, nagyon meredek. Négykézláb közelítesz, majd fekve nézel lefelé. Titkon abban bízol, hogy valaki majd visszaránt, ha épp zuhanni készülsz. Akkor is, ha karmolsz, vagy kapálózva ordibálsz.

Ismerem azt az utat, a szíved közepéig vezet. De te ott toporzékolsz az első elágazódásnál, s úgy érzed, összezavar a Világ. Miért nem vagy figyelmes? Már rég észre kellet volna venned. Téged véd – Önmagától. Konok és sértődött! Pont olyan, amilyen neked kellene lenned annak érdekében, hogy túléld ezt a fájdalmat. Mennyivel könnyebb lenne, ha egyből megértenéd, s nem kellene bántania annyiszor. De nem! Kúszol a szakadék felé, gyűjtöd a pofonokat. Dehogy sírsz! Csak az a rongyos szíved felverte a port. Megértem. Az életben mindannyian valahányszor felverjük. Az, ami a szívünket erősíti, a szemünket nem egyszer ki fogja csípni.

Ismerem azt a típusú embert. Egy bölcs! Bölcsebb, mint gondolnánk. Képes elengedni, és elengedni sokkal jobban fáj, mint megtartani bármi áron. Igen… elengedni puszta szeretetből mindig sokkal nehezebb. Bátor, de Te sokkal bátrabb vagy, mert harag helyet a megértésbe kapaszkodtál.

Ismerem azt az érzést. Nyakon csíp és nem ereszt el. Szeretné, ha lassítanál, hogy végig gondold, vállalod-e a zuhanást és a velejáró fájdalmat? Vállalod-e, hogy akár ezerszer is eltévedhetsz, amíg helyes útra lépsz? Vállalod-e, hogy újra és újra összetörhetik a szívedet? Egy boldog élet reményében vállalod-e, hogy megtudd, milyen érzés boldogtalannak lenni?! Minthogy „Árnyékok nélkül mit ér a fény?” (Crystal)  

Egy régi ismerősöm mondta egykor:

1. „Ahhoz, hogy hazamehess, tudnod kell, merre van a másfele.”