Nem tudom... - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

„Más dolog ismerni az utat és járni rajta"
(Morpheusz - Mátrix)

Szerintem már régen megszűntem létezni annak a Világnak, amely arra ösztökél, hogy versenyezz. És kitudja léteztem-e valaha egy olyan Világban? Az okosok azt mondták, mindenki letipor majd és ez előbb – utóbb felemészt. Én meg azt mondtam, hogy nyilván ez az Élet rendje. Nézzünk szét a Világban. Szinte mindenki azt hiszi saját magáról, hogy Ő tudja, hogyan kell szeretni s tenni a dolgát úgy, hogy követői legyenek, pedig ha pofont kap, a többit már Ő osztja.
Én meg „sajnos" nem azt mondtam, hogy nem kell a pofon, azt mondtam, hogy nem kell az első helyezet. Nem azt mondtam, hogy én tudom, hogyan kell jól szeretni, azt mondtam, ha Te jobban tudod, taníts meg engem. Nem azt mondtam, hogy soha semmiért ne okolj, azt mondtam keress hibát magadban is, amiért hittél bennem, és ha nem hittél bennem nem volt jogod ölelgetni és hazudni a szemembe…
Ember… sosem hittél bennem igazán… hát mond, miért kellene nekem egy olyan első hely, amelyre Te ugyan úgy pályázol? Nem akarok egyrangú lenni veled, azt akarom, hogy Te jobb légy, legyen szebb fényed, Téged kövessenek, és Téged ünnepeljenek. Te elhiszed, hogy őszintén ezt teszik, én meg látom, hogy nem. Egyikünk nem a másiktól könnyezik, hanem saját magától. Mondtam már, Te vagy az erősebb…
Mégis oly jó érezni azt, hogy egy igazán szép múltat a jövő átka nem fedheti. Ha igazán szerettél, visszamenőleg senkit nem gyűlölhetsz, mert van egy bizonyos átmenet, s ha megtorpansz az nem a Világ hibája… Szép volt a múlt én azt mondom, sajnos azt is átírtad. Egyikünk sosem volt őszinte… lelkünk rajta.
Ez nem egy verseny, ezért sosem mondok le arról, hogy igazad van… már szinte kellemetlen lesz, hidd el nekem. Mert aki jobb, szebb, tudatosabb arra vár egy nagyon nehéz feladat… felmutatni mit tett annak érdekében, hogy „az a sok rossz ember, aki hátba szúrta” meg tanuljon szeretni úgy, hogy ne akarjon többé cselekedni rosszat. Ne akarjon tovább adni olyan pofont, amelyet valaha neki osztottak. Hisz az igaz szeretetre mindenki érdemes, nem de?
Könyörögnöd kéne a saját Életednek, hogy bocsásson meg a sok hazugságért… mert Te csak így tudtál szeretni. Kell-e ahhoz alázat, hogy az ember legalább saját magához őszinte lehessen? Nevetséges, de az embernek már sokszor ez sem megy. Szánalmasan nevetséges és keserűen szomorú.
Oly jó, hogy még mindig vannak emberek, akik nem arról oktatnak másokat, hogyan szeressenek, hanem arról mesélnek, hogy különbözőek vagyunk, különböző dolgokat éltünk meg, különböző utakra tévedtünk és különböző tapasztalatokat viszünk majd tovább. Még egy puszta sivatagban is lerakhassuk a keresztet, hogy megpihenhessünk. Haragudnom kellene azokra, akik az én keresztemet áldásnak lássák? Lefaragtam belőle, nem azért hogy könnyebb legyen, én ilyen esztétikus vagyok. Nincs rajta múltbeli düh, helyet kell hagynom a jövőnek. Amikor a legjobban igyekeztem elveszteni a reményt, hogy ne lógjak már annyira ki közületek, akkor még a hold is, amelyre lencsét vetettem így válaszolt:

Ha Ti ugyan azt látnátok, amit én, ha Ti ugyan azt az életet élnétek, Ha ti ugyan azokat a dolgokat tapasztalnátok… szerintetek másképp cselekednétek bizonyos élethelyzetekben? Ám legyen… Káros, nagyon káros ítélkezni felettem…
Szeretnél felelni, azért amit az igaz szeretetről gondolok? A mély veremből is ugyan azt ordítanám… ha igazán ismernél, hidd el, hogy szeretnél… Nincs már időm erre, ordibálni fejetlenül. Épp ezért jól esik közreműködnöm ott ahol, belássák, az Életben nem mindig az igazság nyer, de a tükrök sosem vesznek el…

Ágikával és Robival közös verset írtunk, ez egy olyan csapatmunka volt, amely nagyon – nagyon hosszú ideig melengetni fogja még a szívemet. Már a munkálkodásunk elején be kellet ismernünk, hogy a megélt dolgaink révén különböző igazságok díszítik a tarsolyunkat. Így hát nem tudhattuk mi lesz belőle… nyilván így lett a közös vers címe:
NEM TUDOM :)))

NEM TUDOM

Tányérképű sárga hold rideg vigyorát küldi felénk,
bámulhat bárgyún, bárhogy...melegen simogat még.
NEM TUDOM, meddig melenget, ha fogytán alábbhagy,
s tán még pár hétig a hideg fény békén hagy.

De nicsak, amíg lessük az eget, valaki szól:
"Hé, barátok, alkossunk nagyot, valami jót!"
NEM TUDOM, mivé lesz, hagy-e maradandót
vagy süllyesztő nyeli el, mint egy ódon tintatartót.

Mást-mást rejt minden bőr, alatta kusza lélek,
gyengéd, vadóc, harcos vagy álmodozó, mit látni vélek.
NEM TUDOM, hangszereink dallama miként hangzik majd,
lesz-e, mi összecseng, eggyé vál, netán okoz zajt.

Hajt az ismeretlen. Mit rejthet? Meglephet?
Távolról intézett jeleivel milyen irányba terelhet?
NEM TUDOM, hogy halovány vonalai merre kúsznak,
de különc kis világunkba szivárványszíneket hozhat.
                                    
                                                                           BaGucci

Nézd, a hold is szívalakot öltött,
NEM TUDOM, mennyit látsz belőle.
Fényével bíztatja a költőt:
Te nézzél csak mindig előre.

Az Ég-bolt nyitva tart egységes bérrel.
NEM TUDOM, kell-e hivatalos szerződés?
Mert az űr a csillagjától semmit nem kér el
Hisz az útirány a fejlődés.

Szabadon ragyog, vagy a semmibe hullik
NEM TUDOM, kell-e hozzá firkalap?
Mert az élete soha nem azon múlik,
Hogy hajnalban ránk virrad a nap.

Épp ezért oly jó alkotni szépet.
NEM TUDOM, döntünk-e falakat?
Viszont én látok egy színes képet,
Ahogy bogozunk halvány szálakat.

                                               Dadka

E piszkosan kerek sárga hold bevilágítja az ismeretlen földet, tájat,
ember szereti élvezni a világot, jelentős része elfogadja és élvezi a rosszat.
NEM TUDOM, kinek parancsára ellenkezik, szolgálatai, tettei szaporátlanok,
csúnya nyelvbeszéde viszi tovább, ami sok keserves ellenségeskedést hozott már s még hozhat,
rokonszenves viselkedése csak gondolataiban rejlik, szeretet nincs, arról már senki nem beszél.

Ember, te vagy az, akinek nyilvánosan segítségre van szüksége,
meztelenül érkeztél e világra, senki és semmi nélkül távozol majd megint messzire.
Én segítelek, úgy érzem, kimentelek, ápollak és hiszek neked, benned, neked.
NEM TUDOM, hogy viseled még a fényt valaha, de én irántad mindent megteszek.
Izgalommal várom a hatást, tudok rólad mindent.A pusztában még senki el nem veszett.

Szembenézek majd a többi élethős szereplővel, kinek ereje jócskán fogyni fog,
szemeid vonzóak, hisznek a barátságban-mindent látnak majd e szép tiszta szemek.
Tekintésedért üldözni lehet, biztosan fognak keresni, átkozni is, de vezetni soha.
Óvni te fogsz minket.NEM TUDOM, szeretnék-e élni védekezéssel vagy erőszakos lenni.
Jóságot a jó hasogatja tovább, még tovább...választásom az óvás, csak a jót cselekedni.

                                                                                             Kovács Róbert

Azt álmodtam, álmodod, hogy tegnaptól ébredünk.
Jelentették, új nap vár, pedig a hold sem a régi.
NEM TUDOM, lehet, hogy újra tévedünk.
S amin lépkedünk, az már önmagában égi.

Mily keserves küldetés láthatatlant lesni,
S elűzni azt, kit bánthat ez.
NEM TUDOM, hányszor kell földre esni,
Hogy lássák, egy álarc mit fedez.

Hiszel-e abban, ki fáklyát emel?
Lángjában szív, horgony, fakereszt.
NEM TUDOM, miért nem temetem el.
Az emléke soha nem ereszt.

Aki a hatalom reményében keres,
Nagyon rossz ajtón kopogtat.
ÉN NEM TUDOM, TE hogyan szeress,
De az élet majd biztos kioktat.

                                                 Dadka

Köszönettel tartozom, meg sem éreztem, hogy be kellene szorulnom bizonyos keretek közé, hol – ott komolyan mind a hárman saját térben „lélegeztünk”. Ez annyira mérvadó volt számomra, hogy majd ki csattantam az örömtől amikorra kész lett a remekmű.
…Oda álltam a tükör elé, felolvastam… és tudtam… Mit?
…A merészebbek sorba állhatnak… megsúgom.
…mondom a merészebbek…
Aki azzal hitegette a Világot, hogy felmérte az önzetlen szeretet mértékeit, magára vessen…A Világ nem itt tartana…ha igazán felmérte volna.
Hát izé… köszönöm, hogy elolvastatok. És bocsássatok meg, azért, hogy a szívem mélyén még sosem gyűlöltem, ez egy olyan naiv alternatíva, amely a mélybe ránt… még jó hogy vannak olyan emberek, akik kezet fognak nyújtani… hisz ez az önzetlen szeretet legalapvetőbb pillére… hogy nem papolsz, hanem cselekszel. Ugye???