Fizesd az adót mert viszik az ágyadat! - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

„Túl nehéz a lét, túl könnyű a vég,
a jobbakat úgyis az élet tépi szét.”
(Children of Distance)

„Nincs ingyen ebéd”, azt mondták. S ha volt is, még a legjobb esetben is szóvá teszik egyszer. Ha értetlen vagy akkor rendszerint felkiabálják, majd megadózzák rendesen. Nem érted? A kölcsön kenyér visszajár s mivel ezen a bolygón mindent kölcsönbe kapsz, vissza kell fizetned kamatostól. A számlát mindig benyújtsák, ha tetszik, ha nem. Az ajándékba kapott életedért s a megvalósult álmaidért olykor duplán megfizetsz.
Úgy szerettek, babusgattak, hogy valójában nem is kérted? Természetesnek tartottad, hogy kijár egy – egy mosoly, kedves szó, ölelés? Csak úgy?
Na, megállj betyár, meglakolsz! Válts irányt, és bizony megtudod, hogy egy páran tudnak ám visszamenőleg is nem szeretni. Érted ugye? Ott állsz, mint akibe rendszerint időkapszulát nyomnak fel kúp helyet, és valahol egy kicsit elvárod, hogy a saját életed filmjét egy normális stáb vágja majd össze. Ott állsz, és valaki magához ölel azért, hogy évek múltan megtud, mennyire szar, hogy akkor ott voltál a szánalmas kis életében. Mert őszintén befogadott… ott… akkor… hangsúlyozva ezerszer ezt. És aztán felmerül egy fontos kérdés, minek harcolsz, minek háborúzol egy olyannal, aki visszamenőleg dönti el milyen rossz ember vagy?! S Te, ahogy megélted a szépet, nem tudhattad ezt előre, honnan is tudtad volna? Honnan is sejthetted, hogy egy „végzetes” hibád cserébe nem csak hogy most nem vagy jó, de Istenigazából sosem voltál s talán már nem is leszel… pedig „akkor még” őszintén szeretet. Vigyázz! A „szép pillanatok – emlékek” opció csak visszamenőleg van törölve. Mert az őszinte barátod elfelejtette két ölelés közt bevallani, hogy ez nem is annyira őszinte, mint amennyire látszik. Tehát azokért a pillanatokért, amelyeket tegnap még közösen éltetek meg, holnap már csak egyedül neked kell hálásnak lenned… kamatostól.
Van-e még olyan ember a világon, aki esetleg fellázad a szerepe ellen, netán átírja a forgatókönyvet ezt mondván: „Valami megváltozott, én sem értem mi történhetett, talán én nem voltam elég erős, talán Te nem szerettél eléggé. Attól még a múltban sokat köszönhetek neked. Ez az igazság akkor is, ha már nem vagy a barátom. És ha egyszer tényleg ez az igazság, akkor miért választanék számunkra egy másik, kitalált múltat, amely kizárólag téged okolna mindenért? Akkor én mitől voltam jó barát, társ, ismerős? Egyáltalán mit kerestem melletted?”
Igen… vannak ilyen bátor lázadók s bár hatalmas fájdalom árán történnek a „csodák” én láthattam és megérinthettem… KÖSZÖNÖM. Lehet nem lesz közös jövőnk, de a múlt is tovább vihet bennünket. Tudom ezt..
Ma mégis zokogva dobom le magam az ágyra, és már arra sem ügyelek, hogy ne cseppenjen takony rá. Nincs ingyen ebéd, tudja ezt a réti pocoktól kezdve az egészségügyi biztosítón keresztül mindenki lassan. Így az esetek legtöbbjében, ha szándékosan nincs semmi felélhető kincsed, az élet úgyis lecsap rád. Akkor nyersz valamit, tutira. Kell, hogy legyen valamid! Legyen az eszméi érték, megvalósítható álom, idea, esetleg egy polc, vagy ágy, számlaszám. Valami, amitől koldusbotra juthatsz majd. A törvény az törvény… ne légy önző, dolgozz és osztozkodj!
Tudod, pénzutalványt nyertünk olyat, amelyet nem váltasz se euróra, se forintra viszont levásárolhatod. Hát nem tenne boldoggá? Nincs semmid, mert nem is kell, egyszer csak berendezik a házadat, ami jobb esetben nem a tiéd, ne hogy bárki felkiabálja majd egyszer. Tisztességesen bevallod, és nyeled, ahogy adózzák. Érteni szeretnéd, de azt mondták nem kell, elég, ha eltűröd! Lett szekrényed, lett ágyad… nem kérted, nyerted! Hála a szellemi képességednek és gyorsasáGODnak. Érted ezt? Nem pénzt kaptál, hogy esetleg le tudják vonni belőle az adót. Ágyat kaptál, így viccből meg is kérdezed, hány részre negyedeld és melyiket viszik?! Lenyugszol, jobb esetben nem fogod gyűlölettel kerülgetni. Mégiscsak szép bútordarab és azt mondták, használd örömmel és egészséggel. Bár az öröm elavult, az egészség meg volt még…
Persze tudhattam volna előre (sajnos olyan hülye vagyok, hogy még csak nem is sejtettem), hogy az „örömmel – egészséggel” párosult szókombináció mögött meghúzódik egy következő elvárás mely szerint az égésségnek ára van… s nem kicsi.
Egészség, egészségügy, egészségügyi biztosító… nyertél egy ágyat, egészségesen döglesz rajta, fizesd meg! Lassan már megtérítem a nyeremény árát hol ott én nem pénzt kaptam, hanem levásárlási utalványt és egy reklám mosolyt mely szerint ez volt életem legjobb döntése. Már hogyne! Gondoltam, vigyék, nem kell. Nem azért mert csúnya lenne, de majd veszek olyat, amely nem emlékeztet folyton, hogy ezt nem is ingyen nyertem. Sajnos nem kell nekik sem. Nem tudják hová tenni… de ha tisztességesen kifizessük támogatva ezzel mindazok balsorsát, akik csak azért nem ragadnak „lapátot", mert őket valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az nélkül is bőkezűen díjaznak… nem küldenek ránk adóbehajtót. Ezt jól kifogtuk, pláne, hogy nem érdekli őket semmiféle kifogás. Hogy voltam én is munkanélküli egyetemista, fiatal álmodozó, aki többet remél? Voltam bizony, csak az én álmaim akkoriban nem kellettek senkinek nekem viszont nem kellet a fényűző kirakat. Ennek cserébe megtarthattam a saját kis lelkemet s közben valahogy rájöttem, ha nem vagy rossz, egyesek (akik ugye mitől lennének jobbak?) úgyis rád fogják (irigység, düh, gyűlölet, inger…). Akkor hova rohanjak és minek?
Meg amúgy is öcsém mi van velem? Nyertem! Legyek boldog, nem kevésbé hálás és persze fizessem meg. Hát mit nem mondhatnék. Még így is köszönöm! Itt nem segít a könnyi és a búbánat. Nincs ingyen ebéd! Letörlöm hát taknyos orcám és mosolygok az élet gúnyos fintorán. Ő tényleg előre tudta – előre sejtette s én most szabadon dönthetek, hogy változik-e „odabenn” szívtájékán a helyzet. Ugyan már! Ha ismernétek, tudnátok, nincs nagy baj! Tetszik az ágy, s a szekrény, az előszobafal… Egy az egyben ugyan ezt vettük volna a megdolgozott pénzünkért, mert ugye jó, hogy egyáltalán munka van. Hogy épp kinek kell fizetni érte, nem igazán érdekel. Így a megváltást ne tőlem várjátok.

Annál inkább meghozza nektek valamelyik támogatott és elismert művész. Kiáll a színpadra, elmondja honnan jött és milyen szar világban kell élnünk. Elszomorodunk… ő haza megy, mi haza megyünk. Külön – külön szomorkodva fel sem fogjuk talán, hogy Ő pénzt kap ezért (nem keveset), mert mi kifizettük a belépő árát, azért hogy megtudjuk, hogy ezen sajnos nem tud változtatni Ő sem, de legalább színpadra áll és megmondja. Nos, bármennyire megbotránkozónak tartsátok, ez így van rendjén gyerekek. Ilyenek a játékszabályok. Ezt közülünk senki nem csinálná másképp. Ha csak nem lenne valaki olyan tisztességes, hogy akár a saját műsorára is jegyet vált… Mi változna ettől? Talán csak a köztudat. És a buta emberek vonatkoztatása: „Ha ez saját magát támogassa, nyilván nem oly jó.” Mert az emberek többsége sajnos így vonatkoztat. Ha látnátok a sorok közé, tudnátok hol az igazi bibi. De ha nem láttok elárulom…kicsit felhúz, hogy amit ingyenesnek hiszünk a háttérben mindig dupla árat fizetünk érte, miért? Magyarázza már el nekem valamilyen értelmes szakértő, hogy mi a búbánatos fene köze van az egészségügyi biztosítónak egy nyereményhez??? Vigye a 14% nem bánom…a törvény az törvény. De miért kell kész pénzel fizetni ott ahol a nyeremény egy tárgyat képvisel? Vigye a tükröt a szekrényről, vagy az ágy lábait…
Most morcos vagyok, mert nem kicsit meglepett ez a reklámszerű nyeremény. „Vásárolj, hogy nagyot nyerhess (mert nyersz, hogy fizess jó sokat… de közben már odacsalsz sok nyerni vágyó vevőt is. És ezerből egy újra nyerni fog.).”
Nem tudsz ingyen, következmények nélkül nyerni és veszíteni sem, de mindig csakis tőled függ, mit érzel legbelül.
Most már egyre inkább tetszik az ágy, hol kisebbet, hol nagyobbat ugrálok rajta s jól vigyázz, mert ha rányomod a fenekedet, egyszer majd én is benyújtom a számlát s nem lesz adómentes. Hogy mit fog magában foglalni? Ezt az idő dönti el és persze az, hogy mit érzek irántad. Épp ezért szeretném tudni, hogy ki az, aki ezek után eljön, bátran mellém ül és lesz a barátom?! Én nem fogom átírni a múltat, ítélkezzen felettünk a jelen.  
Nincs ingyen ebéd s mára belátom, hogy nekem is van egy pár képletes tartozásom. Legyen az ölelés, mosoly, elengedés, várakozás, köszönet, könnyi vagy nagy pofon… Az utóbit legszívesebben kihagynám már, mert jól tudom egy párat én is megérdemlek. Amíg nekem nem olyan osztja, aki ferde tükröt nézeget, addig alázattal állom. De jaj, neked, ha nem vagy jobb s mások felett mégis oly könnyedén töröd a pálcát… Mert akkor Tőled csak ezt leshetem el…
Engem szeretni csak az tanítson, aki tisztában van az élet egyediességével s a nap huszonnégy órájában tévedhetetlenül tudja, mit tenne mások helyet úgy, hogy a saját életétől teljesen eltekint… Nincs telefonos segítség! De megsúgom… egy valódi Harcos szava nekem többet ér mára, mint egy pár „igaz” barátomé…
Aki csak azért írja át a múltat, hogy a Világ Őt lássa szépnek az nem volt jelen Istennél, amikor a becsületet osztották…
…attól még ráülhet az ágyamra :))

Egy Harcos, akit Kicsike vezet:)
„A Harcos nem attól Harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál.
Egy jó Harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó Harcos nagyon is sebezhető. Ez teszi igazán bátorrá. A Harcos cselekszik, csak a bolond sír. Nincs olyan hogy kezdet és vég, csak a tett van”
(A békés harcos útja)


HIRDETÉS!!!

Olyan barátot ( lelket ) keresek, aki „ingyen ebédet” osztogat. Mert én hiszek a kivételekben J