A szitakötő fontossága - Dôležitosť vážky - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

A szitakötő fontossága a neveltetési és oktatási rendszerben.


Mivel az út a cél, szeretnék némi figyelmet szentelni mindarra, ami megelőzte utazásom célpontját. Hajmeresztő mennyire szélsősávos lehet egy út, amíg eljutunk azokra a helyekre, amelyeket korántsem az utazási iroda jóvoltából közelíthetünk meg.
Mert ha eléggé figyelmesek vagyunk, egy közönséges szitakötő is hozzávezethet olyan feladatok megoldásához, amelyektől boldogságkönnyi záporával hálálkodhatunk, ha eljön az ideje.
Jó időben, jó helyen szitakötőt láttam. Amint felkapcsolta a belső akkumulátoros propellerjét, hogy körbe szaglássza a territóriumát rá erőltettem a figyelmemet. Folyóvíz, szitakötő, bokor, szitakötő, fa, szitakötő, faágak, szitakötő, bot…s itt be is fejeztem volna, ha nem fordulok a fiatal Mesteremhez az egyszerű kérdésemmel… mit tudnék már írni egy botról?!
Ami ezek után bekövetkezett nem rendelteti alá önmagát holmiféle rendezői változatnak. „Ugyan miért nem abból a fából faragtak, aki Plázában töltené szívesen mindennapjait, ez nem annyira rendellenes… így már talán csak nem szúrnák szemet mindazoknak, akiknek annyi merszük nem volt, hogy megszólítsanak, de már tudják, hogy tökéletesen ismernek. Én vagyok a gerendájuk legcsodálatosabb szálkája, egy görbe tükör a pince és a padlás között ” – De ezen már nem volt időm gondolkodni, mert amolyan kardbot féle repült felém, amelyet történetesen bal kézzel kaptam el mindazok után, hogy majd harminc évig jobb kezes voltam. Változnak az idők s már - már megkapaszkodtam volna egy új gondolatmenetbe, amikor alighogy léptem kettőt hátra azt hallottam: „Ne gondolkozz… támadj – védj!”
Közben tanultam meg, hogy vannak ám szabályok, s ha azokat megszegem, végeredményben nekem fáj majd. Csodamester ez a Sierra – Nevadán növő…
Életem legcsodálatosabb mondatával találkoztam általa: „A baranta egy viselkedési kódex, egy csapatot nem kell irányítani, ha egyforma a gondolkozásunk, mert a csapat tagjai egymást átérzik.”
Így táncolhattam én harc közben boldogan és szabadon, mert senki az égadta világon nem firtatta, hogy egy Szlovákiában élő szlovák nemzetiségű leányka épp barantázik…
Ugyanis mi itt nem Szlovákokra, Magyarokra, Csehekre, Zsidókra, Romákra, Lengyelekre osztódunk fel, hanem tudatos és tudattalan emberi lényekre.
S remélhetőleg nem fogtok rám haragudni, ha gyáván bejelentem, hogy mindenről a szitakötő tehet. Ha nem repült volna 56 km/h gyorsasággal észre sem veszem a botot, így kizárt, hogy rákérdezzek… na ugyan mire jó?!:))
U.I.: Még egy kérdésem azért megválaszolatlanul maradt… a szitakötő angolnyelven miért pont dragonfly?... Mert Süsü???

Dôležitosť vážky vo výchovno – vzdelávacom procese.

Medzi základné poznanie ľudského bytia patrí známy výrok od Konfucia: „Cesta je cieľ“.  Odjavila som v sebe túžbu vžiť sa do tohto základného ponímania tak, že v pravý čas odhalím základ budovania vlastných poznatkov. Človek sa stretne so strastiplným širokouhlým zámerom okolia v tom momente keď pochopí, že práve tie cesty sú najcennejšie, ktoré žiadna z cestovných agentúr na zozname nemá.
Pokiaľ sme dosť pozorní a otvorení novým možnostiam celkom skoro pochopíme, že aj obyčajná vážka nás môže previesť cez rázcestie na cestu, ktoré si volí naše srdce.
Na dobrom mieste v správny čas som zazrela vážku. Od momentu ako si zapla svoj vnútorným akumulátorom poháňaný propeler som ju nespustila z očí. Rieka, vážka, krík, vážka, strom, vážka, konáre, vážka, palica... tu kdesi som ju stratila z dohľadu. A možno by som dala za celou touto nezáživnou situáciou bodku, keby som sa neobrátila na svojho mladého Majstra s úplne obvyklou, fádnou otázkou: Čo už sa dá napísať o jednej obyčajnej palici?
Po tejto nevinnej otázke udalosti nabrali rýchly spád, nadobudnuté skúsenosti nepodľahli dopredu stanovenej réžii, ani únavným teóriám o voľbe správnej cesty. Prvé, čo ma napadlo, že ja som počas svojho života zatiaľ akosi nepodľahla obchodným centrám a to dodáva situácii určitú vážnosť. Chápem...byť ženskou je menej nápadné, to by som už vonkoncom nezaujala tých z radu spoločnosti, ktorí sa ma do dnes neodvážili osloviť, ale už ma poznajú. Som trieska v určitých brvnách, nastavené zrkadlo pre tých, ktorí všetko tak dokonale vidia okrem vlastných omylov.  
Samozrejme cúvajúc na pľaci som nemala čas lamentovať nad tým. Ústupky boli dokonale vymerané, v ľavej ruke mi letiaca palica sadla ako uliata i keď podľa dostupnosti pravdivých informácii o sebe samej som prosím praváčka.
„Nepremýšľaj...útoč – bráň!“ Dokonalá literatúra faktu. Všetko, čo je potrebné pre život sa človek na „bojisku“ naučí, ale nikto nemôže zaňho bojovať, dýchať, žiť, cítiť, premýšľať, nenávidieť a milovať...
Či byť sám sebou je nebyť sám, netuším ale v tom momente ako vážka vzlietla nad hladinu plynúcej rieky som mala predurčené uveriť, že skutoční priatelia sa Vás nikdy nevzdajú. Počula som jednu z najkrajších myšlienok svojho života: „ Baranta je etický kódex, žiadnu skupinu netreba viesť pokiaľ má jednotné myslenie, pretože členovia skupiny sa navzájom cítia.“
Takto som ja získala náhľad do tradicionálneho maďarského umenia – Baranta. Mohla som slobodne tancovať v boji a domov som odchádzala s jasným presvedčením, že sa vonkoncom nedelíme na Slovákov, Maďarov, Čechov, Židov, Rómov, Poliakov...ale na vedomé a nevedomé ľudské bytosti.
Teraz už len dúfam, že nebudete mnou opovrhovať kvôli mojej zbabelosti, ale pravda je taká, že za všetko môže výhradne vážka. Keby nebola letela 56 km/h nevšimla by som si palicu a zrejme sa nikdy neopýtam na čo asi tak slúži?! :))
P.S.: Jedna z otázok zostala ešte vždy nezodpovedaná. Prečo vážke v jazyku anglickom hovoríme dragonfly? Lebo je Süsü?

A szitakötő hálót szőt...
Vážka si utkala sieť...