Gömörszőlős - I. Íjász Viadal és Őszi Fényünnep - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

Felébredtem reggel, lehet nem eléggé korán
Az íjhoz fohászkodtam ki nem Biblia se Korán
Kezeimbe vettem köszönve, hogy élek
S él Ő, mert benne egy hű lélek.

„Csak annyit teljesítsünk”, szóltam hozzá bátran…
„hogy soha ne féljük visszanézni hátra”
Vállamra tettem, merengve egy hősön
Már tudtam csodás nap lesz Gömörszőlősön.

Szabadon szárnyaltam az élet magjában
Mert óvott a boldogság, úgy tartott karjában.
„Itt él a hagyomány?” Meglepődve kérdeztem
S élve mindezzel tudtam haza érkeztem.

Mert otthon az, ahol nem rongálnak. Védenek!
S javítsatok ki, ha netán tévedek
Csak ne húzzátok ki ördögöt a kazánból
Mert nem az én hibám, hogy elvágyódom hazámból.

Mi kell a boldogsághoz?  Folyton ezt szájkoljátok.
Rongál a csőcselék, Ti meg csak lajkoljátok.
Hát lajkoljátok azt is, amit szívetekbe karcolok.
Majd állom a pofont, mert én így harcolok.

Mégis kiskutyának néztek, ki ugat a zsámolyról
Pedig nem én voltam az, ki lemondott egy álomról
S eljön majd az idő, hogy Ti sem vágytok semmi másra
Csak vigyen a vonat egy újabb állomásra.

Mert új állomás az, ahol nem félted a gyermeked
Ahol ló hátára ülsz, ha kilyukad a kereked.
Régi nagyapás mindentudó szerszámok
Valódi könyvek, nem kódok és nem számok

Nem chat barát, se személytelen böngésző
Se lélektelen világ melyben a nagy ész Ő
Aki egyebet sem tud csak firkálni falakat
Mert a jellemét őrzi egy rohadt fa-lakat.

Annyira hiányzik mit az élet egykor nyújtott
A suszter nagyapám ki bátran kezet nyújtott.
A jó öreg szomszéd ki a kertjével szemelt
S bárki jött szembe, kalapot emelt.

Annyira hiányzik a sok régi hagyomány
Ahol a szeretetért szeretet volt adomány
Ahol szerettek akkor is, ha nem volt más cserébe
Csak egy hálás pillantás szeretteid szemébe.

Mindezt most boldogan átélhettem újra
Simult az íjideg szépen három újra
Emel, feszít, old, gyűltek a pontok
A határtalan nevetés szárnyakat bontott.

Úgy látszik gyerekek nem tanultam hiába
„Csak egy szívet láthassak”, ezt foglaltam imámba
Hát száz méterről pont egy rajzolt szívbe véletlen
suhant az íjvesszőm, mert hát ő sem életlen.

Rohan az idő, de miért ilyen pergő?
Oldom a vesszőt, nevettet Gergő.
Összegörnyedve, jobbra – balra dőltem
S ilyen állásból teli pontot lőttem.

Azon elmélkedtem, ugyan van-e ott folyó,
Feszítem az íjam s hallom: „heregolyó”
A röhögéstől kicsordult szememből a könnyem
Hát így lőttem gyerekek sok pontot oly könnyen.

És még mesélhetnék nektek, mily kegyes a boldogság
Ha felméred szívvel, hogy ez a legjobb orvosság
Szétnéztem s tudtam ez hiányzik nékem
Hegyek, erdők, víg kacaj s a határtalan béke.

Nem kell sok pénz, se hatalom csak az álljon ki én értem
Aki szeret akkor is, ha erre soha nem kértem.
S majd álmaimban emlékek közt újra vígan szárnyalok
Gömörszőlős, nem kell új lakó? Én már ezen agyalok!

(Köszönettel Petraskó Tamásnak és az íjászverseny többi rendezőjének illetve részvevőjének.)