A világok harca. - Boj svetov. - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

„Egy nap lyukat ütsz az égbe és a világegyetem keresztülzuhan rajta."
(Beautiful Creatures)

Ez nem egy recenzió kísérlet, ócska tömegbűvölet netán lelkigyakorlat halandók számára.
Ez egy őszinte krokodilkönnyi mindazokért, akikre azt mondják: „Más”, „Különc”, „Nem ide való”.
Ez egy hegesztett angyalszárny, befejezetlen mondatok replikája.
Egy út a semmi közepéről önmagad felé, mert te még nem tudod, hogy honnan – hová és meddig tart majd, de „ők” már eldöntötték:
KI VAGY
MENNYIT ÉRSZ
ÉS MIT ÉRDEMELSZ A SORSTÓL…
„Ők” a jóhiszemű, világmegváltó térítők, akik az átkot gyűlölettel váltogassák, miközben egy olyan Istenben hisznek, aki maga a fény és a szeretet. Eleinte nevetségesnek tűnt, de higgyétek el korántsem az.

Megismerve Léna történetét a saját torkom fogságába estem s addig – addig fojtogatott, amíg „onnan belülről” nem fakadt ki egy hatalmas, fájdalmas ordítás. Ez elég nagy pofon volt ahhoz, hogy őszintén félni kezdjek. El tudjátok ti egyáltalán képzelni, hogy milyen sebezhetővé válik az, aki még éltében sosem gyűlölt? Ott áll lehajtott fejjel a „rossz úton” (?) amelyre „ingyen jegyet” váltott a hűűű de jó lelkű emberektől, akik majd „megmentik” az esetleges bukástól.(Ha elég meggyőzően könyörög) Hogy legyen majd kinek beszámolót tartani arról, mindez mennyi áldozattal jár…
Köszönöm, nagyon kedves, de nem kérem. Se az ilyenfajta embert – se az áldozatát, se az ebédjét, se a házát, se a takaróját, se az álmait.
Az igazi szeretet „egymás élete iránti tiszteletről” szól (Richard Bach).
Ha valakit igazán szeretsz, nem tünteted fel áldozatként. Megtanítod, hogy álljon a saját lábán, ha már nem lehetsz többé mellette és hiszed, hogy elég erős lesz majd, amikor döntenie kell a „jó” és a „rossz” között. De nem fogod átkozni, és nem fogod gyűlölni még akkor sem, ha nem téged választ majd… miért tennéd, ha egyszer igazán szeret(t)ed? Talán mert az egész életed egy kolosszális hazugság… Dráma egy olyan közönség előtt, akinek egy kicsit sem számítasz.
11. parancsolat (kisbetűs rész): Hülye vagy mint a tök (azt mondják rólad) s hogy engedtem kedvedre bántsál, az kizárólag az én hibám. Nem te felelsz érte.  
A lány egy tükörképet alkotott arról, aki valaha elhitte, hogy ha az igazi arcát mutassa, önmagáért szeretik majd…
Más, különc és nem illik közénk, mert inkább választaná a máglyát, mint azt a fajta „önzetlen szeretetet" amelyben a jóságos Isten majd pont azért fogja megbüntetni, mert ő nem olyan, mint a többiek, miközben akik kedvükre átkozódnak - gyűlölködnek, netán élvezik majd a mennyek országát?! No, ne már…
Nincs mágikus erőm, amit használhatnék, se jól bevált lottószámok, viszont van egy kérésem. Élje mindenki a saját „mennyországát" vagy „poklát" úgy ahogyan jónak lássa és úgy, ahogyan önszántából megteremtette. Aki idáig nem tartotta fontosnak, hogy mellettem álljon, már nem kell iparkodnia. Köszönöm, nekem jó „ez az út” nem kell máj, krumpli se önzetlen uborka.
Viszont elárulok egy titkot…
Istenigazából nem az számít, hogy jó, vagy rossz-e valaki az adott élethelyzetben, hanem hogy a TE SZÍVED a TE LELKED mit érez iránta. A saját érzéseidért kizárólag te felelsz akkor is, ha gyűlölsz valakit és akkor is, ha szereted. Talán ez az egyetlen erő, amivel szabadon rendelkezhetsz. A többit már megnevezték: Felsőbb hatalom, visszafordíthatatlan sorskerék…

Én Léna párti vagyok:)) Tudjátok, ő az a „rossz, sötét erőkkel rendelkező " lány, akin a „jó lelkű, Istenfélő” fényt kereső szeretetteljes emberek úgy segítettek, hogy egyenesen a pokolra küldték.  Ha a lány sorsa csak azoktól az idiótáktól függött volna, még annyi időt sem nyer önmagának, hogy beköszönjön a saját filmje nézőinek. A forgatókönyv szerint jó volt ráfogni a világ összes tragédiáját és hibáztatni olyasmiért, amit meg sem tett. Rendesen a szívembe szúrt látván, ahogyan beletörődött lassan, s nyelte a külvilág átkait. Mert így van ez sajnos a reális életben is s a legnagyobb galibát pont azok okozzák, akik állítólag sosem hibáztak még. Úgy akarnak legyőzni másokat, hogy önmagukkal sem bírnak rendesen. Nem akarok közösködni ilyenekkel, megijeszt a hibáim aránya az ő tökéletességükhöz képest:))) S ezzel remélhetőleg teljesen lekoptatom magamról az „önzetlen”, „világmegmentő”, hazug „jó akarókat”.  
Aki viszont „csak" egyedül magától védett, kizárt, hogy önmagára ismerjen az írásban. Hálásan köszönöm, nem feledkezem róla meg.  
Meg kellet tanulnom…A tükrök sosem tűnnek el végleg, esetleg összetörnek, de ahány szilánkra hullnak széjjel, annyival több arcod lesz. És nekem is…
Állok elébe!
Remélem, nem lövöm le a poént, ha elárulom Léna a fényt választotta, viszont kellet hozzá valaki, aki őszintén bízott benne. Valaki, akit szerethetett, valaki, akit el kellet engednie, hogy ne bántsa, ha netán sötétségbe borul a szíve. Valaki, aki mégis visszaemlékezett a valódi természetére s ezzel megtörte az átkot…
De hát erről szól a bátorság. Látni valamit teljesen más fényben, mint a többiek és igazat adni a szívünk szavának.
Bárhogy alakul… valaki úgyis MEGMONDTA

Dallamom nehéz, pedig Megmondtam, hogy lesz benne gyengédség.
Szánalmas az indulat, Megmondtam a cél előtt sokszor papírrá ázik el.
Hasznos a kézillat, Megmondtam végtelen a látásom érzéke.
Félre álló nincs, Megmondtam üljél be, és lefagyasszuk a környezetet.
Válasz van, habár Megmondtam, és csak most teszem fel a kérdést.
Megmondtam, hogy Megmondtam zúgóság nem mindig szeles esővel jár.
Megmondtam a környezet védi magát, nem kell tüskéket állítani nekünk.
Százszorszép névváltozásra korul, Megmondtam szorozzuk még százzal.
Parasztzsákom-kiszórtam, Megmondtam a kimondott szavak voltak bennük.
Rendkihagyó rend, csend falurész Megmondtam pokrócát hóban pucolja.
Folyékony beszéde után, Megmondtam töröljétek le arcomat.
Népnek kenyér kell, Megmondtam szaporítsuk a vetés oldalát.
SzentLiska unokája Megmondtam rosszul végzi, vagyis már megtörtént.
A humor Megmondtam kényszeríti izmosítani az arc vonásait.
Megmondtam fokozzuk a pillanat értékét, mindig újból kezdem, a pillanat múlandó.
Semmiség az egész, Megmondtam lássuk egymást a tárgyaló teremben.
Fejed bőre hiányolja a hajhagymákat, Megmondtam odaajándékozom, kihagyom a tavaszi kertültetést.
Megmondtam neki, a koldusbot nemcsak mind divatcikk legyen nála.
A tej fehér, én Megmondtam, hogy más ízekre vágyok.
Szörnyű ez a szörnyeteg, pedig Megmondtam milyen ártatlanul néz rám.
Mulandó a zene, Megmondtam, még most is cseng a fülemben a dallam.

(Köszönet Kovács Robinak az értékes mondanivalójáért. Másoknak olykor talán jobb lenne, ha mi „különcködők” csendben maradnánk… De akkor mi értelme lenne az életünknek? Összevéve semmi, így hát jobb is ha „megmondjuk”)    

Köszönet Viktornak az értékes fotóért:) Éreztem, hogy döntetlen lesz:)) Ehhez a kiegyensúlyozottsághoz csak a természet ért… Egy rigó nem fogja abbahagyni az énekét, ha egy olyan ember sétál el előtte, aki a múltban hibázott. De ha a rigó károkozó lenne az ember nem kutat a miértek után, egyszerűen lelövi…

„Jedného dňa spravíš do neba dieru a celý vesmír sa cez ňu prepadne"
(Beautiful Creatures – preklad z originálu)

Toto nie je pokus o recenziu, naničhodné mámenie davu, či duševné cvičenie pre smrteľníkov.
Toto sú úprimné krokodílie slzy pre všetkých tých, ktorých titulujú s prívlastkom „čudák“ .
Toto sú zvárané anjelské krídla, rýchla replika na nedokončené súvetia. Je to cesta odnikadiaľ smerom k sebe samému. Ty ešte netušíš, že odkiaľ sa pohneš, ktorým smerom a dokedy to potrvá, ale „oni“ už za teba rozhodli
KTO SI
AKÚ MÁŠ HODNOTU
AKÝ OSUDNÝ ÚDEL SI ZASLÚŽIŠ
„Oni“, tí  dobroprajní spasitelia sveta, ktorí prekliatie striedajú s nenávisťou, pričom veria v takého Boha, ktorý je symbolom svetla a lásky. Spočiatku sa mi to zdalo smiešne, ale už verím vo vážnosti tejto situácie.

Spoznajúc príbeh Leny som sa nechtiac dostala do zajatia vlastného hrdla, ktoré ma škrtilo až kým sa zo mňa nevydral žalostný nárek. Táto osudná facka bola dosť veľká na to, aby som sa začala úprimne báť. Viete si vy vôbec predstaviť, že aký zraniteľný dokáže byť človek, ktorý si počas svojho života nikdy neprivlastnil nenávisť, ako zaužívaný pocit voči ostatným? Stojí s ovisnutými ramenami na „rázcestí“ tam, kde ho zahnali tie „úprimné, božské“ ľudské srdcia, ktoré sa ho chystajú zachrániť pred pádom (ak dokáže hodnoverne prosíkať), len aby bolo koho vyrozumieť o možnej obetavosti.
Ďakujem, je to veľmi milé, ale ja si z nej neprosím. Neprosím si ani kúsok z takého človeka, ktorému by som mohla byť na záťaž. Neprosím si z jeho obetavosti, ani kúsok z jeho obeda, domu, prikrývky, či rôznych snov.
Skutočná láska je o „vážení si odlišnosti životov“ (Richard Bach – preklad z originálu)
Ak máš niekoho skutočne rád nevypipleš si z neho obeť. Naučíš ho ako má stáť na vlastných nohách v prípade, keď sa vaše cesty budú musieť rozísť. Veríš tomu, že bude dosť silný pri rozhodovaní medzi „dobrou“ a „zlou“ cestou. Nebudeš ho preklínať a nebudeš ho nenávidieť ani v tom prípade, keď sa nerozhodne pre teba...prečo by si to robil, keď si ho mal naozaj rád? Snáď preto, lebo celý tvoj život je kolosálnym klamstvom. Dráma pre také obecenstvo, ktorému na tebe vôbec nezáleží.     
11. prikázanie (pasáž s drobnými písmenami): Si obyčajnou prázdnou schránkou(takto ťa opísali) a to, že som ti dovolila ubližovať mi je zásadne mojou chybou. Zodpovedám si za to sama.  
To dievča z príbehu ukázalo akési obrátené zrkadlo niekoho kto veril, že keď ukáže svoju pravú tvár budú ju mať radi.   
Je iná, čudácka a  nepatrí do nášho citovo vyprahnutého sveta, totiž radšej by si zvolila smrť upálením na hranici, ako by mala prežiť taký druh „nezištnej lásky“ kde ju bude dobrotivý Boh trestať za to, že je iná ako ostatní, pričom tí, čo preklínajú a nenávidia podľa vlastnej nálady si budú užívať nebeské fanfáry?! No nie....
Nemám v sebe magickú silu, ktorú by som mohla použiť, dokonca ani výherné čísla lotérie nepoznám, mám však jednu veľkú prosbu, ktorú ak bude potrebné dokážem aj odôvodniť. Nech si žije každý to „svoje nebo", či „peklo", ktoré si dobrovoľne vytvoril na základe vlastných pocitov tak, ako uzná za vhodné.  Kto doteraz nepovažoval za dôležité, aby pri mne stál, už sa nemusí namáhať. Ďakujem, mne  vyhovuje moja cesta. Nechcem žiadne mäso, zemiaky, či uhorku z obetavosti.
Prezradím však jedno tajomstvo...
V podstate nezáleží na tom, či je človek dobrý, alebo zlý v určitých životných situáciách, ale čo cíti k nemu TVOJE SRDCE a TVOJA DUŠA. Za svoje pocity si zodpovedá každý sám aj v tom prípade, keď nenávidíš, aj v tom prípade, keď miluješ. Možno je to jediná sila, ktorou môžeš slobodne disponovať. Na všetko ostatné sa hovorí: vyššia moc, nezvratné cesty osudu...

Ja držím stranu Lene :)) Viete, ona je to „zlé" dievča s temnými silami, ktorej tie „dobré bohabojné duše“,  ľudia hľadajúci láskyplné svetlo pomohli tak, že ju poslali rovno do pekla. Keby osud dievčaťa závisel iba od tých idiotov, ani toľko času by si nedokázala nahrať pre seba, aby pozdravila divákov svojho vlastného filmu. Ja viem, že podľa scenára bolo pohodlné zvaliť na ňu všetky životné tragédie, či obviňovať ju z toho, čo ani len náhodou nezapríčinila. Až ma pichlo pri srdci vidiac ako sa s tým všetkým pomaly vyrovnáva a hltá prekliate pohľady svojho okolia.  Totiž takto to funguje aj v reálnom svete a najväčšiu galibu spôsobujú práve tí, ktorí si myslia, že nedokážu v ničom pochybiť. Tak sa snažia premôcť iných, že ani sami so sebou nevládzu poriadne. Nechcem sa spolčovať s takýmito ľuďmi, vystrašila ma úmernosť mojich vlastných chýb s ich dokonalosťou:))) Dúfam, že s týmto vyhlásením som nadobro odstrašila od seba tých „nezištných spasiteľov sveta“, ktorí pre mňa chcú len to najlepšie, hlavne so všetkými tými klamstvami o ich vlastníckej láske. Kto ma však ukryl hlboko v srdci, aby ma ochránil pred nenávisťou, na toho si v pravý čas spomeniem. Mám mu čo ďakovať.
Niečo som sa musela naučiť: „Môžeš mať trebárs tisíc skál, zrkadlá nikdy nepominú. Naopak...v roztrieštených črepinách aj tisíc svojich tvárí si rozoznáš. Ako aj ja...
Tak do toho!
Dúfam, že nič s tým nepokazím ak vám prezradím, že Lena si zvolila cestu za svetlom. Potrebovala však niekoho, kto úprimne veril v dobro jej srdca. Niekoho, koho mohla milovať, niekoho, koho musela opustiť pre prípad, keby sa jej srdce utápalo v temnotách. Niekoho, kto si pamätal jej skutočnú povahu a tým prelomil prekliatie...
Hm...ale o tom je vlastne odvaha, vidieť niečo celkom inak ako iní a postaviť sa na stranu svojho srdca.