Lebstück Mária huszár - főhadnagy, Mária Lebstück - nadporučík - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

Ifjú szívekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű

Szent lázadások, vágyak s ifjú hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.

Igen. Én élni s hódítani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szívei védenek.

Örök virágzás sorsa már az enyém,
Hiába törnek életemre,
Szent, mint szent sír s mint koporsó kemény,
De virágzás, de Élet és örök.
(Ady Endre – Ifjú szívekben élek)

…A szabadságharc egyik kisebb csatájában történt. Verpelét mellet, 1849 februárjában. A szanitécek Lebsztück Károly hadnagyot hozták éppen a törzsorvoshoz, az ájult fiatal tiszt inge vöröslött a vértől. A törzsorvos megszokott mozdulattal tépte le az inget a sebesültről, de még csak félúton járt a keze, mikor kiült arcára a döbbent csodálkozás, s visszahajtotta az átvérzett vásznat az ifjú tiszt mellére. „Ezer szentségit – kiáltott fel zavartan -, de hisz a mi Károlyunk lány!”
Ki volt ez a legendás nő, aki férfiruhában küzdötte végig a magyar szabadságharcot?
Lebstück Mária 1830. augusztus 15-én született Zágrábban, egy gazdag kereskedő leányaként. Apja korán meghalt, s a kisgyerek rokonához, egy császári főtiszthez került. Itt érte 1848. március 13-án a bécsi forradalom kitörése. Éppen kalapot vásárolt a tizennyolc éves hölgy, amikor bekerült a felkelt nép diadalmas forgatagába, mely őt is magával sodorta. Hogy mi játszódott le lelkében, ezekben az órákban, nem tudhatjuk, csak az eredmény ismeretes: a fiatal leány eladta drága fülbevallóit s a pénzen egy pár férficsizmát, kalapot és pepitanadrágot vásárolt magának. Többé felé sem nézett nagyúri nevelőszüleinek, még aznap jelentkezett a népfelkeltőknél, mint cipészlegény.
Mire Buda falaihoz érkezik, Lebstück Mária már főhadnagy…
De ekkor már sokan tudják róla, hogy valójában csak „gyenge nő”.
(Érdekes kalendárium 1969)

Már rég kinőttem azt az időszakot, amikor hőseim közé a Backstreet boys fiús csapatot helyeztem. Tudom, mondhatnátok: „de nyálas”, mégis megvolt a saját varázsa annak az időszaknak is.  Miért kellet volna bárkinek is áldozatot hoznia azért, hogy „mi egyszerűbbek a sorból” érezhessük mondanivalója hitelességét?! Majdan kiderült, hogy életünk során megannyian áldozatot hozunk és áldozatokká válunk, hisz a legnagyobb hős is tapasztalja a törött szív hátrányait. Bátor vitéz az, aki annak ellenére újra szeretni - bízni mer. S még bátrabb az ki abban bízik, aki a legjobban bántotta.

Ugyan mi tette volna „gyenge nővé” Lebstück Máriát? Netán ugyan az, ami egyben az életét mentette meg?  A szerelem? Nem hiszem. Számomra azok közé tartozik, akik emelt fővel fogadták a veszteséget. S ő jól tudta mit veszíthet. Bátor tettei áldozatokkal jártak. Mígnem végül elhagyatottan, megszegényedve halt meg a hős horvát lány.
Nyilván nyugodtabb életnek nézet volna elébe, ha nem egy forradalmár szív lüktetése vezényli. De ez ugyan elegendő kárpótlás? Hosszú köröm, szoknyácska, ezerféle fülbevaló… Betöltheti az ilyen fajta tárgyilagosság a végtelen űrt, amely abból adódhatott volna, hogy nem követi lelke sugallatát? Ki tudja. Sosem volt időm arra, hogy foglalkozzak ilyesmivel.
Bár jól tudom, az igazi hölgyek nem másznak fára, hogy megmentsék a kismacskát, nem fociznak és szabályszerűen sikítanak, ha varangyos békát látnak. Én sokszor próbára tettem ezt a fajta kiváltságot melyben szégyenérzet nélkül részesülhettem volna. Hisz nő vagyok. Szerintem Lebstück Mária ugyan ezt tette. Nem gondolnám, hogy a neme ellen lázadt, annál inkább hű maradt egy eszméhez, amelyet én is oly rég óta dédelgetek.
Inkább egy csatatér, mint a pláza pletykasarka.
Uh, ha ettől valaki „gyenge nő”, illetve nem igazi, fejem lehajtva, (de büszkén) egy néma perccel adózok az „erős” és „igazi” egyéneknek.  

Lebstück Mária alakját 1942-ben Huszka Jenő és Szilágyi László örökítette meg Mária főhadnagy című operettjében.

…Tento incident sa stal v boji za nezávislosť pri obci Vérpelét, v roku 1849. Sanitári vzali poručíka menom Lebstück Károly na vyšetrenie k doktorovi. Košeľa mladého dôstojníka bola úplne premočená od krvi. Doktor ani na chvíľu nezaváhal, bežným pohybom strhol košeľu zo zranenej hrude. Keď však chcel rukou zistiť závažnosť zranenia, od úžasu onemel. Rýchlym pohybom zahalil krvácajúcu hruď a pohoršene poznamenal: „Tristo hrmených, veď náš Károly je žena!“
Aká bola žena o ktorej legendy rozprávajú ako o niekom, kto bojoval za slobodu a nezávislosť v mužských šatách?
Lebstück Mária sa narodila 15. augusta v Zágrebe, v rodine bohatého obchodníka. Otec jej umrel v ranom veku detstva a tak sa dostala do rodiny cisárskeho dôstojníka. Tu sa 13. marca  1848 zaplietla do viedenskej vzbury. Mladé osemnásťročné dievča si práve kupovalo klobúk, keď ju so sebou strhol dav burcujúcich.  Že čo sa v nej odohralo v nasledujúcich hodinách, to sa už nedozvieme, už len samotný výsledok je známy. Mladé dievča predalo svoje drahé náušnice a z peňazí si kúpilo mužské čižmy, mužský klobúk a pepitové nohavice. Viac sa svojim bohatým pestúnom neukázalo. Mária sa ešte v ten deň sa prihlásila do služieb k ľudovému povstaniu ako obyčajný obuvník.
Kým sa dostala k múrom Buda, z Lebstück Márie sa stane nadporučík.
V tých časoch už mnohí vedia, že sa v skutočnosti jedná o „slabú ženu“
(Érdekes kalendárium 1969 – preklad z originálu)

Už dávno som vyrástla z tej doby, keď som medzi svojich hrdinov zaraďovala členov skupiny Backstreet boys. Viem, môžete si povedať: „Aké slizké“, napriek tomu, či veríte, alebo nie, aj toto obdobie malo svoje čaro. Veď prečo by dôveryhodnosť slov mali sprevádzať všakovaké obety? My „jednoduchí z radu“ rozumieme aj jednoduchým činom a slovám.
Nuž i ja som musela prísť na to, že všetci prinášame obety, dokonca my sami sme obete, veď ešte aj ten najodvážnejší hrdina musel počas svojho života zakúsiť pálivú bolesť zlomeného srdca.
Zdatný bojovník je ten, kto dokáže napriek sklamaniu znova veriť a milovať. Ale najzdatnejší zo všetkých je ten, kto verí v človeku, ktorý ho sklamal.

Nedokážem pochopiť, čím si Lebstück Mária vyslúžila titul „slabá žena"? Tým, že si zachránila život láskou? Neverím. Podľa môjho osobného názoru patrí medzi tých, ktorí so vztýčenou hlavou dokázali prijať aj samotnú prehru. Veľmi dobre vedela, čo všetko môže stratiť. Jej hrdinské činy priniesli so sebou nemalú obetu. Táto odvážna chorvátska žena umrela ochudobnená a opustená.
Zrejme by bola mala pokojnejší život, keby jej srdce nepodľahlo pulzujúcej revolúcii. Ale bol by pokojný život v tomto prípade primeraným zadosťučinením? Dlhé nechty, suknička, tisíc druhov náušníc...zaplnili by tieto spredmetnené veci to nekonečné prázdno, ktoré by pociťovala, keby nebola počúvla hlas svojej duše? Ktovie! Nikdy som nemala dostatok času, aby som sa zaoberala s takýmito a podobnými otázkami.
Ja dobre viem, ozajstné dámy nelozia po stromoch, aby zachránili mačiatko, nehrajú futbal a regulárne vrieskajú keď skočí pred nich ropucha. Ja som však často podriadila skúške odvahy tieto druhy privilégií, ktoré som bez hanby mohla vo svoj prospech využiť. Som predsa žena. Napriek tomu mám pocit, že aj samotná  Lebstück Mária mi odniekiaľ fandí. Vôbec sa nebúrila voči svojmu pohlaviu, či identite, ale už v tej dobe pochopila to, čo aj vo mne odjakživa pulzuje.
Radšej bojisko, ako hlúpe, nezmyselné klebety v rohoch obchodných reťazcov.
Nuž, pokiaľ takýto postoj robí zo ženy“ slabú“, či neozajstnú, so sklonenou hlavou (ale hrdo) venujem minútku ticha tým „silným“ a „ozajstným“ indivíduám.

Postavu Lebstück Mária v roku 1942 zvečnil Huszka Jenő a Szilágyi László v opere s názvom Nadporučík Mária.