Játszótér a felnőteknek - Detské ihrisko pre dospelých - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

Harcos voltam, aki békéről álmodott,
De előbb vagy utóbb mindig fel kell ébredni.
(Avatar)

Mi nem voltunk barátok, de nem voltunk ellenségek sem. Köszönésre állt a szánk akárhányszor találkoztunk viszont ennek sosem volt mélyebb jelentősége. Nem irigyeltem a szavazatok által elért hatalmát, mert ez az eszem veszet „szeretetünk” végleg magányossá tette. Ugyanakkor titkon drukkoltam neki, érje el azt, amit igazán szeretne hisz intelligens, üde, fiatal, hátha mindez értelmet ad a szürke mindennapjainknak. Másképp alakult. Egy nap felébredt s már nem volt az, aki biciklire ül, hogy hangos, vidám füttyszóval köszöntse a várost. Én meg nem akartam lenni az, aki széles mosollyal ölelgeti a színpadon, hogy aztán jó nagyot lökhessen rajta, ha már nem tart rá igényt a közönség. És nem voltam az sem, aki látványhatást gyakorolva ott állt mellette.
Úgy hiszem Laci sok mindenkit megbántott akarva akaratlanul. Talán épp azért, mert igaz, kifogástalan barátokat kereset. Úgy érzem mindvégig megtartotta a hitét, hogy lesznek majd olyanok, akik mellette állnak akkor is, ha nem tud már önmagából nyújtani többet, akkor is, ha ellentmond vagy szembeszáll. Fontos volt tudnia, tényleg szeretik-e, „ott” lesznek-e a bajban akár a „keresztre feszítés” árán is. Idealista volt s az én szavamat jelenleg az teszi hitelessé, hogy nem tud már elém állni annak érdekében, hogy megvédjen. Bár tudtommal éltében sem tett ilyet soha, egyszer sem. Talán túl jelentéktelen voltam. És hál Istennek én még ma is az vagyok.
Laci halálával sok minden megváltozott ebben a városban, amely gyakorlatilag úgy szét van adva, hogy már nem is a mienk. Van új buszmegállónk, új járdánk, ültettek ki csemetefákat, újulnak az iskolák. Ennek ellenében komoly harcok dúlnak a megélhetőségért, az emberek ingerültebbek, idegesek, fáradtak. Ezek amolyan „háttérmunkálatok” mert két évvel Laci több ezred népes menybemenetele után még mindig ott tartunk, hogy minden rosszért kizárólag Ő felel. Történetesen, ha úgy vesszük, egy halott tartsa sakkban a várost mivel mindazok, akiket jó (vagy kevésbé jó) indulatból hatalomhoz juttatott nem csak a szavukat feledték, de azt is, hogy honnan érkeztek. Az a sok puhány, gyáva tejbe tök (tisztelet a kivételnek) aki egyhangú szavazattal megváltoztathassa a jövőmet. Remek kilátások!!! Függni olyanoktól, akik „csak jót akartak”. Gyerünk, tessék, itt vagyok. Legyetek jók hozzám… könyörgöm csak mértékkel.
Mindig is „élveztem” mindazok társaságát, akik az IGAZ SZERETET és az IGAZ ÖSSZETARTÁS jegyében úgy hitelesítették szavukat, hogy kiutáltak mindenkit, aki eredményesebb volt náluk. S amikor megvolt a baj, elintézték ennyivel: „Hát én igazán szerettem még akkor…” Mikor még akkor??? Amikor még úgy táncolt, ahogy fütyültetek? Ez a szeretet? Menjetek a fenébe! Komolyan. Minek a hatalom ott ahol nincs bátorság? Minek az olyan barát, aki nem tudja, miért állna ki melletted? Minek az olyan út ahol sosem hibázhatsz? Akkor te mi az eget tanultál éltedben? Semmit?! Minek éltél akkor hát? Hiába van pénz szarásig, ha nincs hibád, amelyből mi is tanulhatnánk. S ahogy Hofi Géza mondaná: „Akinek nem inge, az ne vegye magára. De akinek inge, az végre öltözködjön már fel!"  

Hát Laci nagyot hibázott, végül is mondjuk meg az őszintét, ez teszi Őt halhatatlanná. Eltelt két év, ahogy nincs közöttünk, többé már senkinek nem árthat, de mi még mindig csak arról csámcsogunk, hol cseszte el. Egyedül?!? Te talán nem vagy a részese? Mi van, te nem itt laksz??? Nem volt közétek való. Durva játék a politika és a velejárt hatalom. Ellentétben veletek értett az emberek nyelvén. Nem tett mindig jót, de nem igaz, hogy mindig rosszat tett. Sokunknak őszintén hiányzik, és nem úgy, mint polgármester, hanem mint ember. Talán nem volt tökéletes, de legalább megnevettetet.
Ezért is szeretném megkérni a sztárbarátait, Boros Lajost, Bochkor Gábort, Tornóczky Anitát, Hajdú Pétert… (Cipő ébredj, fel kérlek)… fogjanak össze és építessenek nekünk egy hatalmas játszóteret. SZIGORÚAN CSAK A FELNŐTTEK SZÁMÁRA. Hátha ezzel visszatér a rég elveszett vidámság. Mert amióta ily magas fordulaton pereg a hatalomharc, értelmét veszítette minden. Beköszöntött az egyhangú bizalmatlanság. Szép lassan egymás ellen fordulunk, és aki épp meghal, majd arra mindent rá kenünk. Ne hogy már védekezni tudjon. Kellene egy játszótér ahol egyszer és mindenkorra megtanulnánk, hogy a játékszabályok megszegése komoly veszélyt jelenthet. Szeretném én látni azt a bátor idiótát, aki kapaszkodás nélkül állva utazik a körhintán csak azért, hogy bizonyítson. Kinek? Minek? Ha betöri a fejét, az csak neki fáj, bár hülyébb nyilván úgysem lesz. Nálam a bátorság ott kezdődik, hogy nem nézed, mit veszíthetsz, egyszerűen csak kiállsz, és belátod, mindenki tévedhet, még TE IS. Hisz mi másról szólna a tanulás?
A polgármesternőnkhöz fordulnék ezzel, mert bár sosem fogja pótolni Dubcsek hiányát, benne még hála az égnek ott lappang a fiatalos lélek a jó szív… együttérzés, emberiség, tisztesség, remény, jó akarat, igazság és nyilván a kérdés… ugyan mellette ki áll majd, ha újból minden part szakad?! Talán Laci is „csak ennyit” szeretet volna tudni… Ki tudja! Sajnos bármennyi jót teszünk mások életében a legtöbbje csak „azt az egyetlen egy rosszat, csak azt az egyetlen egy hibát” fogja felkiabálni amíg le nem épít teljesen. Mert ha az emberek azt a jót is felidéznék, nem lennének háborúk. Emlékezzetek szavamra… Tegnap Dubcsek… holnap mi.
Összefagyott szívvel körülnéztem, nem azért mert nem értékelném mindazt, ami időközben létrejött, egyszerűen csak rühellem az árát. Viszont köszönettel tartozom, hogy fontosnak tartottátok az őszintésségemet.  Nem akarom játszani veletek ezt a játékot. Ezáltal talán mindent elvesztettem… talán nem is bánom. Minek nekem az, amit a határtalan jóságotok, ahogy adott úgy elvehet? Tartsátok meg, vagy adjátok oda annak, akitől nem fáj majd az igazság.
Egyet viszont soha ne feledjetek, ha eltűnik egy, jönnek majd ketten, akik visszakérdeznek…és ez a fajta várakozás nem annyira vidám. Hisz tudjuk már…”Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.”
S ha én tévedem? Tán kevésbé szerettek majd?  Akkor a ti szeretetetek ugyan mennyit ért???    

Március 31-én lesz két éve annak, hogy az ifjabb Dubovský Laci örökre itt hagyott. Akik őszintén szerették, őrizzék meg emlékét a szívükben.    

Bol som bojovníkom, ktorý sníval o udržaní pokoja,
Ale skôr, či neskôr sa vždy treba prebudiť.
(Avatar)

My sme neboli priatelia, ale nesprávali sme sa voči sebe nepriateľsky. Vždy sme si nachystali ústa na pozdrav, keď sme sa stretli, nič hlbšie za tým nestálo. Nezávidela som mu moc, ktorú získal vďaka našim hlasom, totiž naša bezhlavá „láska“ ho sotila do ozajstnej samoty. Potajomky som mu však priala, aby prežil všetko po čom jeho srdce túži, veď je inteligentný, svieži, mladý, čo keď to určí zmysel našim sivým dňom. Všetko sa však vyvinulo inak. V jeden deň sa zobudil a už nebol tým, kto si predtým veselým, hlasným piskotom sadal na bicykel, aby pozdravil naše mesto. A ja som nechcela byť tou, ktorá ho bude na javisku so širokým úsmevom objímať, strkajúc ho odzadu, len čo nevyhovie požiadavkám davu. Nebola som ani tou, ktorá praktizujúc veľkoleposť stojí pri jeho boku.
Myslím si, že Laci mnohým náročky, či možno práve nechtiac ublížil. Hľadal si tým ozajstných, korektných priateľov. Podľa mňa si až do konca udržal vo svojom srdci vieru, že tí skutoční priatelia budú pri ňom stáť aj v tých najhorších časoch, keď už nebude vedieť zo seba nič rozdať, nebodaj bude mať námietky, či celkom iný názor. Pokladal za dôležité vedieť, či ho majú skutočne radi, či budú  vôbec pri ňom stáť vo chvíľach tiesne aj za cenu vlastného „ukrižovania“. Bol idealista a dôveryhodnosť mojich slov podopiera smutný fakt, že sa už nikdy nepostaví predo mňa, aby ma ochránil. Podľa môjho vedomia to nerobil ani počas svojho života. Bola som príliš bezvýznamná a vďaka Bohu som takou aj zostala.      
Smrťou Laciho sa v našom meste veľa toho zmenilo. Neviem, či môžem ešte vyhlásiť toto mesto za naše, nakoľko je už úplne rozpredané. Máme však novú autobusovú zastávku, nové chodníky, malé výhonky stromov, obnovujú sa nám školy. To všetko však zatieňuje tvrdý boj o prežitie, ľudia sú podráždenejší, nervózni, zápasia s únavou. V pozadí ešte aj po dvoch rokoch po Laciho nanebovstúpení, kde ho tisícka ľudí odprevadila na poslednú cestu viazneme tam, kde predtým. Vraj za všetko zlé, čo sa udialo v našom meste môže výhradne on. Eventuálne naše mesto drží v šachu jeho mŕtvola nakoľko tí, ktorí sa vďaka jeho dobrej(či menej dobrej) vôli dostali k moci, zabudli nielen na svoje sľuby, ale aj na to, odkiaľ prišli. Ide o tých zbabelých mäkkýšov (česť výnimkám), ktorí jednoliatym hlasovaním môžu rozhodnúť o mojej vlastnej budúcnosti. Skvelé vyhliadky!!! Vždy som túžila závisieť od takých ľudí, ktorí chcú „pre všetkých len dobro“ Tak poďme, nech sa páči, ja som tu. Buďte ku mne blahovoľní...ale len s mierou prosím vás.

Jednostaj mám „pôžitok“ zo spoločnosti tých ľudí, ktorí na základe prejavu ich OZAJSTNEJ NÁKLONNOSTI, SPOLUPATRIČNOSTI A LÁSKY dokazujú svoju moc znehodnotením skutočného potenciálu. A keď nastane galiba, povedia len: „Mal som ho skutočne rád vtedy...“ Kedy vtedy??? Keď ešte tancoval tak, ako ste mu pískali? Toto je láska? Choďte do frasa! Vážne. Načo je moc tam, kde chýba odvaha? K čomu ti je priateľ, ktorý nevie, či by dokázal pri tebe stáť? Načo ti je cesta, kde nemôžeš pochybiť? K čomu ti slúži učenie? K ničomu? Tak čo udáva zmysel tvojho života? Nadarmo máš peňazí ako pliev, keď nemáš chyby z ktorých by sme sa mohli všetci poučiť. „Ak to nie je tvoja košeľa, tak si ju nedaj na seba. Nech sa však konečne oblečie ten, komu tá košeľa patrí!"(Preklad z originálu)
Laci spravil mnoho chýb, úprimne si povedzme aj to ho učinilo nesmrteľným, totiž prešli dva roky od jeho straty, už nám nevie ako ublížiť, ale my sa ešte vždy zaoberáme so záležitosťami, ktoré spackal. On sám?!? Ty nie si jeho súčasťou? Ty tu nebývaš? Nepatril medzi vás do politiky, totiž rozumel ľudskej reči. Nekonal vždy iba dobro, ale nie je pravdou, že konal samé zlo.
Úprimne chýba mnohým z nás, nie ako primátor, ale ako človek, čo je oveľa dôležitejšie. Zrejme nebol dokonalý, aspoň nás dokázal rozosmiať.
Práve preto by som chcela poprosiť jeho priateľov zo show biznisu, aby nám dali postaviť DETSKÉ IHRISKO VÝHRADNE PRE DOSPELÝCH.

Čo keď sa týmto vráti do nášho mesta smiech a dobrá nálada? Totiž odkedy sa boj o moc otáča na vysokých obrátkach, všetko stratilo zmysel. Privítala k nám jednotvárna nedôverčivosť. Pekne pomaličky obrátime proti sebe všetky zbrane, aby sme sa koniec koncov vždy mohli vyhovoriť na mŕtvolu, ktorá sa už nedokáže brániť. Vážne by sme potrebovali jedno ihrisko, kde by sme sa raz a navždy naučili, že porušenie pravidiel môže byť nebezpečné. Rada by som videla toho odvážneho idiota, ktorý postojačky bez držania sa cestuje na rýchlom kolotoči len pre to, aby znova „čosi“ dokázal. Komu? Načo? Ak si rozbije kotrbu, bude to jeho bolesť i keď k hlúposti mu to už zrejme nepridá. Pri mne sa odvaha začína tam, že si riskneš úprimnosť. Jednoducho zastaneš a priznáš si, že každý môže bez výnimky pochybiť...AJ TY. Veď o čom inom je učenie?
Rada by som sa s týmto obrátila na primátorku nášho mesta totiž aj keď nedokáže vykryť chýbajúce miesto po Dubcsekovi v nej sa ešte našťastie ukrýva duch mladosti a dobré srdce...spolucítenie, ľudskosť, dôstojnosť, viera, dobrá vôľa, pravdivosť a zrejme aj rozhodujúca otázka...a pri nej kto bude stáť, keď sa znova všetko pomelie?! Zrejme aj Laci chcel vedieť „iba toľko“...Kto vie! Žiaľ akokoľvek vyjdeme iným ľuďom v ústrety väčšina si pamätá iba to „jedno jediné zlo, jednu jedinú chybu“, ktorú môže vykričať, kým toho druhého celkom nezničí. Keby si pamätal aj to dobro, vo svete by zavládol pokoj a mier. Pamätajte na moje slová... Včera Dubcsek, zajtra my.   
So zľadovateným srdcom som sa poobzerala, vôbec nie pre to, že si necením všetko to, čo sa časom dosiahlo, jednoducho mi je špatne z ceny, ktorú za to platíme. Cením si však, že ste si vyslovene žiadali môj úprimný názor.  Nechcem sa s vami hrať túto hru. Tým pádom možno stratím všetko...možno to neľutujem. K čomu mi bude vaša bezhraničná dobrota ak bez mihnutia oka dokážete vziať iným to, čo ste im vraj dali zo srdca? Nechajte si ju, alebo ju dajte tomu, kto sa bude pravdy báť. Na jedno však nezabudnite nikdy. Ak sa jeden stratí na ceste životom, časom prídu ďalší dvaja, ktorí sa budú pýtať...táto forma čakania nie je vždy príjemná. Veď vieme... „Človeka možno zahubiť, ale nie poraziť.“
A keď sa mýlim? Znehodnotí sa tým vaša láska? Akú má potom hodnotu???

31. marca  budú tomu dva roky, že nás navždy opustil Ladislav Dubovský mladší. Kto ho mal úprimne rád, nech si uchová v srdci jeho pamiatku.