Én nem hittem el, nem hittem el... - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

Köszönettel Tóth Zolinak

„Bizony mondom néked, ezen az éjszakán,
Mielőtt megszólal a kakas,
Háromszor megtagadsz engem.”
(Jézus)

„Én nem hittem el, nem hittem el, de most már tudom, csak áldozat lehetsz, az élet kinevet, hát feláldozom”…

…énekli a Republic frontembere Bódi László, azaz Cipő az egyik közismerté vált dalukban. A sajátos értelmezésem szerint Laci kezeiben tartotta a sorsát. Egyszer karnyújtásnyira sétált el mellettem úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Láttam, nem szeretne feltűnést kelteni, így hát összeolvadtunk a birkatömeggel ki – ki a saját gondolataival, álmaival, hitével. „Nagy ember”, gondoltam magamban. Nagy ember lehet az, kinek emlékét összekötöd a csillagos éggel s veszed azt a fáradságot, hogy a 67-utat megtaláld.  Bár mindez csapatmunka, a zenekar többi tagja számomra homályba merült. Mára már tudom, hogy ez sem véletlen. Szégyenszemre nem sejtem ki az, aki ki mer állni közülük a színpadra, hogy lesöpörje Bódi Laci 20 évét úgy, mintha nem is létezett volna. Nem jártam Republic koncertekre. Hidegen hagyott az a fajta színpadiasság ahol az együtt töltött időt oly könnyen pótolni lehet. Mert az élet megy tovább… ezt szokták mondani ilyenkor. Ez nyilván elég nagy meghatalmazás arra, hogy ellopják az arcodat.
Most, hogy Cipő elment, nagyon hiányzik. Mintha elveszítettem volna valakit, aki nem csak bámulta a világot, de a „dolgok” összeköttetései mögé is látott.  Igaz barátokat keresett s ezért képes volt kockára tenni bármit, akár a saját életét is. Sikítani tudnék a csalódottságtól melynek keletkeztében „tollat” ragadtam. A zenetársai folytassák a Republicot, egy másik énekessel? S hogy mindezt megtetőzzék, hozzá tesznek egy számot, pont a 67-est. Hát ez igazán új kezdet. Lett volna Országh 69… befogom a számat és tovább lépek.
Médiákra hivatkozva ezt a nyilatkozatot találtam a Republic oszloptagjától Boros Csabától miután Cipő édesanya arra kért mindenkit, aki szerette a fiát, hogy tudassák zenetársaival, a fia nélkül nincs Republic: "Nem emlékszem, hogy 1990. február 23-án, pénteken, amikor megalapítottuk a Republicot, bármelyikünk anyukája és apukája jelen lett volna. Ahogy egyetlen családtagunk sem volt ott, amikor megírtuk a dalainkat, közösen meghangszereltük, felálltunk a színpadra, és előadtuk azokat."
Csókolom – csókolom, én meg nem emlékszem, hogy ott álltatok volna mellette, amikor talán valóban elkélt volna „idelent, egy pár jó szó”. Pedig ez is egyfajta színpadnak számít az élet göröngyös útjain. A szerep címe: „Önmagamért szeressetek”

Úgy látszik a mai világban kiállni egy barát mellet nem oly nagy biznisz. Mit szólnának a többiek? Mit szólnának ahhoz, hogy egy igazi barát akkor is barát marad, ha kilóg a birkanyájból? Nem szólnának ők semmit, egyenesen megköveznének. Így aki tegnap még igazán szeretet, holnap már megtagad, holnapután „hoz helyedbe másikat”… de viszi azt, amit magaddal hoztál, mert az időközben olyan népszerű lett, hogy neki már nem kell tennie semmit. Elég, ha kiáll a dobogóra és fogadja a tapsokat. Gurul a kő, szaporán.
Hiányzol Cipő, nagyon hiányzol.
De valami nagyon fontosat elindítottál bennem. Ezáltal is szeretném elmondani az összes barátaimnak, hogy minden tiszteletem. Én katolikus vallású vagyok, a keresztapám viszont egy evangélikus lelkész és én az Ő Istenét is nagyon szeretem. Baj? Ugye nem?! Mert nekem mindegy milyen Istenben hiszünk, hiszünk-e egyáltalán valamiben még… csak állj mellettem és tudd, hogy miért én… állj mellettem akkor is, ha azt hazudom, hogy nincs rád szükségem.
Engem egyáltalán nem érdekel a politika, Cipőt magánemberként kedveltem, ha ez számít valamit ebben a mocskos, pénzéhes világban.  
Boros Csabát ezek után már nem annyira kedvelem, de nagy az éggömb, elférünk. Nem Ő tehet róla, hisz nem a szemeimbe nézve mesélt. Aránylag ez egy negatívum a médiák oldaláról, mert én nem hittem el, nem hittem el… de most már tudom!

Ezzel a cikkel szeretnék köszönetet mondani Tóth Zoltánnak, akinek fontosabb a barátság, mint a népszerűség. A médiákra hivatkozva büszkén kijelenthetem, hogy elhagyta a Republic együttest ezekkel a szavakkal: "Nem veszek részt az újraalakuló Republic zenekarban. Mindenki ismeri, Laci hogyan vélekedett arról, mi történjék, ha valaki elhuny vagy kilép a zenekarból. Azt mondta, az akkor már nem nevezhető Republicnak. Szeretném teljesíteni az akaratát, ezért lépek ki"
Van, aki nem megvásárolható… és szerintem ez az élet legcsodálatosabb leckéje.
Köszönöm.