No more... fordítás - nem több :-D - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

Már nem jól kezdődött…
Pedig én csak jó hírekre éheztem. Belelapoztam a színes ujjságba s a szemem ott ragadt egy családi vallomáson. Gondolkodtam...ahhoz, hogy egy gyermek lelkileg egészségesen fejlődjön, legfőbbként egy anya kell, aki világra hozza őt, kebléhez emeli, és nem mond le róla semmiért és senkiért a világon. Egy igazi anya, akinek van ideje szeretni – ölelni – simogatni - becézni s megfelelő szigorral kezelni a gyermekét szerintem tudja miről beszélek.    
Egy igazi anya félt, de nem zsarol, melletted áll, de nem oldja meg helyetted az életed, amikor eljön az ideje annak, hogy önállóan lépj. Ennyit tudok, mert így éltem meg. S megéltem olyat is, hogy hideg szobába érkeztünk, mert nem volt, aki befűtsön. Nem volt, aki várna ránk, s aki közben forró teát és uzsonnát készítene. Édesanyám fáradtan hányta kályhába a szenet, majd kézen ragadt és kivitt szánkózni. Végigvisítottuk a lejtőt, életem legboldogabb pillanatai voltak. Még hazafelé szaladva is végigcsiklandozott. Sosem vettem észre olyat, hogy rossz az, amiben épp vagyunk, mert ott és akkor nem igazán számíthatunk senki másra, anyukám megoldotta úgy, hogy a rosszat észre sem vegyem. Nem titkolta, csak átalakította. Így sosem volt időm észrevenni, hogy a jó meleg szoba legfőbbként annak köszönhető, hogy nem kellet dideregve, morcosan kivárni. Nem mondta soha, hogy: „Te miattad”, nem mondta soha: „Ezt nekem köszönheted”. Haza jöttünk… hát mit ne mondjak, nem volt hatfogásos vacsoránk. Nem azért mert nem lehetett volna, azért mert egyikünk sem kívánta. Így forró tea mellet, pirítós kenyérrel a kézben végig nevettük az estét. Sosem kellet unszolnia az ágyba, én természetesen fáradtam el. Valahogy sosem tört el kezem, lábam. Egyszer vágtam csontig az újamba, gurultam árokba a dombtetőről, és keresztüldugtam a fejem a csűr két korlátja közt úgy, hogy aztán nem jött ki… azt is nagymamámnál, aki szinte mindent megengedett. Jó volt nála épp ezért, de valamilyen csodarévén elég hamar megértettem, hogy az igazi életre nem az készít fel, ha kigondolják helyettem, mit kellene éreznem.  
„Arról rosszat – mert az rossz”
„De miért? Engem sosem bántott! Lehet Téged bántott, de engem nem.”
„Akkor is!”
Híztam és a kúp segítségével tisztességesen kakáltam, naponta kétszer is. És valahogy nem haragudtam, amikor azt mondta, hogy sok mindent neki köszönhetek, talán vártam is… mert egyszer eljött az ideje annak, hogy kijelentsem: „Köszönöm nem kell több, haza vágyom”
Az én otthonom mai napig ott van ahol a legnagyobb szomorúság közepette is akad valaki, aki a rosszban meglássa a jót is. És nem csap be, csak átalakít… Bocs, elkalandoztam, de nagyon jól esett!
Szóval visszatérve a családi vallomásra… egy anya vallott, aki lemondott (volna) a negyedik gyermekéről, mert a férje épp elvesztette az állását és reálisan felmérte az adódó helyzetet. A bábát már nem lehettet elvetetni, így az anya kilenc hónapig kétségek közt vergődött. Mindenképp tudni kell róla, hogy iskolázott, nem fogyaszt alkoholt, nem éjszakázik diszkókban, nem borított senkire asztalt, hogy márpedig Ő jogosult ilyen – olyan segélyre. Nem jár ki külföldre dolgozni. A gyermekeinek viszont nem jár ingyen ebéd, se kivételes állami támogatás. Mert ugye neki minek járna, elvégre nem diszkriminált… csak tisztességes.
A torkomban gombóc, nyelni nem bírtam, amikor az anya arról vallott, hogy a kórházban jóformán egy utolsó szajhaként kezelték. Őt! De az anyát, aki csak azért mond le gyermekéről, mert a boros üveg torkát naponta megnyalogassa, azt megdicsérik a bíróságon, és nem köteleztetik jóformán semmire. Legyen már több pénze a cigire és a piára, mert az államnak is nyilván sokkal hasznosabb, ha negyvenévesen bántában felakasztja magát. Eszelős politika, mi? Igaz, olykor túlszámolják… így a tisztességes ember a nyugdíjkorát sem éli meg az ilyen meg nyolcvanévesen még vígan dáridózik.
Visszatérve az újságcikkben említett anyáról, a család igazán mellé állt. A nagyobb gyerkőcök lemondtak egy – két korántsem ingyenes körről, mint a foci vagy a tánc. A férj közben talált új munkahelyet (mert Angyalok is léteznek) és a kisbabát visszaszerezték (durva ez így tudom, olyan mintha valami áruról lenne szó). Az anya azóta már csak saját magával harcol, hogyan fogja egyszer elmagyarázni a kicsinek, hogy akár másképp is történhetett volna… Bárhogy is eloszlanának a vélemények én akkor is úgy érzem, hogy rossz világban egy újabb jó anyát találtam. Gondoljátok végig. Azért mondott le a legkisebb gyermekéről, mert úgy érezte a többi gyermeke hátrányba szorulhat, illetve a kicsi sem kaphat meg mellettük mindent, amit meg szeretne teremteni neki. Lenyelte a környezete megvető tekintetét és a megbotránkozást majd visszaszerezte gyermekét, de még mindig Ő az, aki harcol a lelkiismeretével. (Pedig nem hazudott senkire semmit, igaz, akik ilyet tesznek, azok általában nyugodtan alszanak. Valószínűleg, csak azért mert Ők teszik meg nem történté a múltat és nem azok, akiktől bocsánatot kellene kérniük. Valahogy átbillent a rendszer ebbe a hatalmas pozitív gondolkodásba.)
Ledobtam az ujjságot szidva az állami struktúrát és kisétáltam a sötét, hideg késői délutánba. A kedvem eléggé le volt szegve, de gondoltam rosszabb úgysem történhet, mert az ördög bár nem alszik, azért annyira csak nem eszelős.      
Nem is vetettem volna figyelmem arra a nyolc – tíz év körüli cigarettázós gyerekre. Nem azért mert nem izgat, mi folyik itt, de láttam már ilyet, és tudom, ha a saját anya, aki nyilván fájdalmak közt (bár nem szűzen) hozta a világra nem bánja, nekem nincs beleszólásom. Füstölt a pofája tisztességesen, meg sem álltam volna, de végzetes hibát követett el… megszólított. Hát én nagyon barátkozó típus vagyok, így amikor azt gondolom, hogy rosszul halottam valamit, általában adok annak a másiknak még egy esélyt, hogy átformálja a kérdését és kezdjük el tiszta lappal. Közben persze láttam, hogy előttem már egy pár buszra sietőnek be-be szólogatott. Én megálltam, és csalódottan érzékeltem, hogy másodjára is pontosan ugyan azt kérdezte, mint először: „Kell-e cigi hülye pi.a?” (Közben az általa szívott füstölgő cigarettája a kupába került, ahol egy pár papírdarabka lángra is kapott)
Ilyenkor általában nagyon gyorsan zajlanak az események (persze én mindig is azt hittem, hogy, csak azért mert nagyon gyorsan beszélek…de nem).
A két kezemet összetenném, ha a jól működő városi kamerás rendszer igazolni tudná milyen emberi módon alacsonyodtam le a bunkó, neveletlen és értelmetlen élősködő szintjére. Mosolyogva hozzáléptem és azt mondtam: „Nem kiscsillagom, köszönöm, én nem cigizem. És Te mi járatban erre felé, épp a szülővárosomban?” (Igaz a Krasznahorkai vár már odaveszett, biztos jól jönne egy nagyobb kihívás – de ezt csak gondoltam. Azóta is szégyellem)  
Biztos vagyok benne, hogy nem értette a mondanivalómat, mert a következő kérdése az volt, hogy akarok-e szívni és szopni? Körül néztem, basszus, mert amilyen nem normális rendszerben élünk nem a gyereket pofoznák meg, hogy megértse, vannak bizonyos határok, de engem hurcolnának meg, mert mertem rámutatni, hogy ha tisztességesen iskolába járna, az alap intelligenciából tán nyomulna rá valami.
Bár Téged is anyukád inkább lenyelt volna, gondoltam… de nem mondtam ki. Így maradtam én hülye pi.a, mondjuk a gyerek rémrendes volt a végén. Amikor enyhén kézen ragadtam és „kényszerítettem” (húúú basszus!) arra, hogy értse meg a szülei is beszophassák, ha felég a városunk, mert Nekem megvan a tűzoltó bácsik telefonszáma és az arcát is jól megjegyeztem  segített Nekem helyrehozni az általa keletkezett problémát. Közös erővel megtaláltuk a füstölgő cigarettaszűrőt, és megbeszéltük, hogy nem fogja többé zaklatni ilyen kérdésekkel a tisztességes rádolgozó embereket.     
Ne féljetek, öt – hat év múlva, amikor már saját három – négy gyereke lesz nem fog emlékezni rám.
Persze a tudat, hogy nem mertem felnyakalni enyhe lelki traumát okozott Nekem. Nem saját magam miatt,(én az életem java részét boldogságban éltem le, mert nem emlékszem ilyen demokráciára, amely ezzel járt volna) hanem a többi gyermek miatt, aki tisztességesen iskolába jár, és tanul írni, olvasni, számolni kényszermentesen. Nekik nem kell olyan törvény, hogy anyád csak akkor kap pénzt, ha tiszta vagy és iskolába jársz… mert nekik az, hogy tisztán iskolába járnak valahol természetes. Van köztük szlovák, magyar, roma… bármilyen! Ők vannak diszkriminálva, és kitolva a sorból. De nem is cigiznének tízévesen a buszmegállóban, pláne nem úgy hogy közben azt sem bánják, ha leég a városunk.  Szégyellem magam azért, hogy a tisztességes gyerekek és szülők kárára meg kell hajolnunk azoknak is, akik tudatosan eldáridóznak mindent, mert nagyon gyorsan megértették, hogy nincs mit veszíteniük. Hát hol élünk? Aki életében soha nem dolgozott (de nem is keresett munkát) sokkal több nyugdíjat kap, mint az, aki éveken keresztül gürcölt (vagy legalább igyekezett tisztességesen megélni)
…S a szerencsétlen gyereknek, aki sorba nyerte a szavalóversenyeket és első helyeket szerzett holmiféle vetélkedőkön talán már annyi sem jár, hogy köszönöm. Nem - nem mert annak saját esze lesz, s ha megmarad, az egyenes úton Őt nem lehet majd befolyásolni holmiféle választásokon… és ez drágáim a pénzéhes politikának hatalmas gondot jelenthet.
Ismerek egy roma gyerkőcöt, az esze úgy vág, mint a borotva. Olyan szakszavakat használ olykor, hogy engem bármikor lepipál. Az Ő szüleinek miért nem épül szigetelt ház? Ő nem diszkriminált? Neki nincsenek eltiporva a jogai? Vagy Ő más Roma csoporthoz tartozik, csak azért mert ügyes, okos és tisztességes? Ki fogja vele a későbbiekben elhitetni, hogy a becsület többet ér, mint a Világ összes kincse? Ugyan merne-e versenybe szállni vele a „szegény, szerencsétlen” cigit szívós aligha tízéves gyerek? Szeretném hozzáfűzni, hogy Ő ugyanúgy köteles iskolába járni, vagy netán tévedek? Kíváncsi lennék mennyi igazolatlan órája van. Amint kiderült elég siralmas a helyzet, mert állítólag volt olyan romacsalád, aki szántszándékkal Kotlebára szavazott, pedig tudják, hogy ezzel önmaguk ellen mennek. Ehhez azért nem kevés bátorság kell… megbuktatni tudatosan egy rendszert úgy, hogy vele együtt bukjanak. A torkom összeszorult. Nem vagyok rasszista, vannak roma barátaim, volt osztálytársaim, akikben igazi csodák, ideálok éltek. Ismerek olyan roma gyerekeket, akikért tűzbe tenném a kezem. Nagyon – nagyon szeretem Őket.
Ugyanakkor nem vagyok hülye pi.a egy olyan taknyos gyereknek, akinek nem okoz problémát, ha felég a városunk. Ugyan már mi baja lehetne, hisz védik a törvények. Téged meg majd sírba visz a pénzbehajtó, mert az egészségügyi biztosítónak és a banknak a tisztességes, dolgozó emberektől kell beszerezni azt, amit máshonnan nem lehet. Amikor meg azon agyalsz, hogy merj-e gyermeket szülni, szajhának néznek. Úgy kell nekünk ostobák! Ez kellet, hát nyerjük meg! Szavazni kell? Kell hát… sajnos, akibe eddig a bizalmamat fektettem, az vagy meghalt, vagy a pénz változtatta meg gyökeresen. De ez is csak egy vagy – vagy játék. Ha nem jól játszod, kisorolnak…
Mit kapsz? Egy jó nagy ló…..
Gergő azt mondaná, hogy lovat részletekben. Hát, akinek van némi logikai képessége kiszűri a rajzomból. Ja:) önarckép, és lássátok, mit fogok?
De még így is jól jártam süssétek meg… hisz a négyágú akár szerencsét is hozhat ne, de?

Ez nem az én otthonom… ennyit tudok… mert az én otthonom nem lenne ilyen megalkuvó pár szaros szavazatért. Az én otthonom becsületét nem lehet pénzbe mérni. Az én otthonom nem bocsájtaná áruba magát ezért rombolni se lehetne. Az én otthonomban vannak magas hegyek, fák… az én otthonomban élnek a hagyományok. Ott nincs szlovák – magyar – roma harc és nincs kiskorú mocskos szájú cigarettázós gyerek.
Mérhetetlen honvágyat érzek, le se tudom írni szavakkal…
Tudjátok milyen érzés? Mintha egy ismeretlen erő mentene meg folyton a biztos haláltól, Ti meg látni, érinteni szeretnétek, hogy köszönetet mondhassatok. Miből állna így az életetek, ha nem folytonos keresésből?    

Nézzétek barátok, hová jutottunk
A boldog jövő felé vígan futottunk
Csak amíg szarból épült a várunk
Magyarán mondva felkopott az állunk.

A betegbiztosító lenyúlja a pénzed
Baj van a világgal, Te is úgy érzed.
A minimál béred ára csak három szög a koporsón
Ezt látod majd utadon – azon az utolsón.

Neked miért nem jár nyugati autó?
Dolgozz, Te marha, jön a pénzbehajtó
Nem áll ki érted, ellened lázad
Viszi a telked, viszi a házad.

Nekünk a szemünk nem boldogságtól ragyog
Mert mi nem mondhassuk: „Diszkriminált vagyok!”
De Istenigazából Benneteket becsaptak
Ha nem mentek szavazni, mint a legyet lecsapnak.

Csapjatok szelet a zörgő harasztra.
Szavazzatok hülyék az ígérgető parasztra.
De amíg a nagy urak ezért babért arattak
Belőlem tudatlanul nemzeti hőst faragtak :D

El ne higgyétek, a szavakat csak szitázom
Mert hülyékkel én soha – soha nem vitázom.
Pont ezért…
:D

- Akinek nem ingje, ne vegye magára. Egy közvetítő – közvetít...ha majd rombolás helyet-fát ültetsz, és nem kell megszavaznom érte…akkor leszel NAGY EMBER…sokkal nagyobb mint én, vagy bárki más…de előbb szoktasd le az aligha tízéves kölyködet a cigarettázásról, és küldjed iskolába. Ja és ha az esti hírekbe sajnáltatod, magad ne tölts fel a youtube-ra olyan videót ahol jó dolgodba rázod a segged. Mert az elég megbotránkozó mindazok számára, akik hullafáradtan járnak haza nap, mint nap munkából.
Bocsáss meg, de Neked kell változnod… mert én nem akarok alkalmazkodni hozzád. Érts úgy, hogy nem akarok pofátlanúl odatolakodni a pulthoz, amikor látom, hogy előttem is állnak és ugyanúgy fizetni szeretnének. Nem akarok pofátlanúl befizetni az orvosoknak. Nem akarok kiabálni az egyik útvégéről a másikra. Nem akarok olyan megasztárt játszani amilyet Te játszol, hogy az emlékműnél kihelyezett koszorú legyen a koronám (hát nagyon – nagyon szórakoztató lehet) Nem akarom lerugdosni a lócát, kiszedni a vasat a betonból, nem akarom rombolni a város tulajdonát, nem akarom összefirkálni a házakat és a járdákat…egyszóval nem akarok olyan lenni mint Te…ha netán problémát okozna, nyugodtan hülye pi..áz le, majd megbeszéljük…
…esetleg kifizethetnéd a nem létező tartozásomat…na ja, pont azt amelyiket Te nem fizetted és rajtam akarják behajtani. Köszi :) Tudtam, hogy barátok leszünk…

U.I A rajzolásommal kapcsán még közvetítek, túl sokat szunnyadt bennem, sosem képeztem, mert nem vonzott, de most legalább volt kiért „előszednem”. Ezt majd később bővíteném, ha nem baj. Annyit megsúgok, hogy habot tegyek a tortára, ezt az „előszedést” egy értelmes roma kissrácnak köszönhetem. És ez is csak arra utal, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Ő úgy döntött tanulni akar és teremteni valami szépet - maradandót, sosem gondolnám, hogy kár kiállni érte. Pedig oly sok mindent vesztet már, hogy dönthetett volna teljesen másképp… így döntött! Azóta sokat tanulunk és rajzolunk együtt. Meg fogjátok szeretni úgy, érzem, mert nagyon könnyen szerethető. Az útja nem rajtam áll vagy bukik, de vannak (mindig is voltak és lesznek is) olyan emberek az életemben legyen az szlovák – magyar – roma, akárki… akikért érdemes felébredni reggel és hinni, hogy mától minden jobb lehet… és ebben szív van, nem politika.