Mert Ő egy ilyen barát... - Dadka - Pod záštitou mesta Tornaľa

„A Szeretetet éppen az tartja életben, hogy változik, nem pedig az, ha szilárdan áll és nem érik kihívások!“
Coelho

Egy csodaszép levelet kaptam, illetve egy lelki visszajelzést egy olyan fiatal lánytól, akitől elválaszt a távolság, viszont összeköt az újratalálkozás reménye. Bármennyire firtatnám, hogy nem hiszek a virtuális barátságban, be kell, hogy ismerjem, ez a lány óriási harcok közepette bizonyította, hogy a lélek szempontjából nem számít, mi köti össze a hasonszőrűeket, így vagy úgy, de találkozniuk kell. Mi találkoztunk. S ez nem amolyan: „Mi a pálya” találkozás volt. A legnagyobb zajban csitítgatta fájdalmát. Torkaszakadtából ordított, pedig az ajka hallgatag volt, tekintete nem rebbent. Hatalmas szemeiben megválaszolatlan kérdések lebegtek. S bár szívesen válaszoltam volna, nem tudhatom én sem mi szerint buktat vagy áld meg az Élet. Tapasztalatból mondom, akit ért már atrocitás, az általában kaszabol. Ő nem ezt tette. Daniella az a fajta lány, aki eredeti módon bizonyította, hogy a fájdalom része az életünknek, s olykor átveszi felettünk a hatalmát. De ha már egyszer átveszi, miért ne vehetné át úgy, hogy közben mégis merjünk szeretni? Kiapadhatatlanul! Mert aki már csalódott, mégis szeret… az bátor. Így a fájdalmát szeretetté alakította, s amikor már megvolt a gomb, keresett hozzá egy megfelelő kabátot. Gondoljátok fordítva kéne, gombot a kabáthoz? Folyton ezt tesszük, miközben a lényeg fátyla meg sem lebben előttünk. Vermeket ásva technikákon bukunk el és úgy hisszük, egy igazi harcos attól igazi, hogy fogért fogat követel… Hát nem.
Az eredeti tervem az volt, hogy nyilvánossá teszem Daniella levelét. Igazoltan jólesően példaképként ábrázol…
®„Példaképemmé vált, mert önbizalmat adott és erőt ahhoz, hogy ha elestem, akkor gyorsan felálljak és vegyem tovább sorra az élet nehézségeit és feladatait.”
® „Beszélgetésünk alatt pár szóval is fel tudott vidítani és újra önbizalmat és erőt adott. Támaszt nyújt akkor is ha „nem fogja meg a kezem”.
® „Leírt pár sort és mosolyt csalt vele az arcomra csak a puszta Önmagával, és közben azt is mondta nekem, hogy csináljak az életben valami olyat, ami szintúgy mosolyt csal az arcomra. Ő egy élettel teli csodálatos ember."
(Daniella)
Nehéz hinni abban, hogy egy távoli barát, puszta Önmagadért felfigyel az értékeidre, miközben egy jó pár közelinek csak akkor számítasz, ha a kedvességéért tudsz nyújtani cserébe valami kézzelfoghatót. Egy képzelt biztonságért cserébe azzal kellet szembesülnöm, hogy a szeretetet időhöz és körülményekhez kötik. Az ember valamiért hajlamos leélni éveket egy nem kívánt társaságban annak érdekében, hogy ne érezze magát egyedül. Ez ellen lázadni annyit jelent, hogy számolnod kell a magány lehetőségeivel is, olykor vészjelzőként szólal meg a belső harang: „Mosolyog rád, ölelget a hazugja, de nincs annyi bátorsága, hogy beismerje, addig számítasz csak, amíg van mit adnod magadból.”
Tisztán emlékszem arra a napra, amikor keserves könnyeket hintve kértem az eget, hogy törjön össze az illúzió kép mindazokról, akik sosem szerettek igazán, csak hittek amolyan megváltás félében, hogy én majd örökké itt leszek és megoldom a felgyülemlett problémáikat. Elfáradtam, az én hibám. Elnézést kérek.
…vagy csak feszegettem az önzetlenek és sosem hibázó emberek határait? Ki tudja! Milyen lesújtó érzés megtudni, hogy nem vagy már értékes, ha kihajtasz a megszokott körforgalomból… Kovács György értékes szállóigéje nagyon mélyen érintette a szívem ezzel kapcsolatban: „Az ember, ha teheti, eléri, ha nem teheti, kritizálja, ha még azt sem tudja: rombolja a világot…”
…s még mielőtt ez az egész csak rólam szólna, szeretnék elnézést kérni Daniellától azért, hogy nem teszem nyilvánossá az összes hozzám írt kedves szavát, mondatát. Meghagyom a szívemnek a többiek meg hadd irigykedjenek. Mintha csak egy a másikat támasztanánk és hajtanánk előre. Ugyan lássa-e, hogy istenigazából én vagyok az, aki hatalmas köszönettel tartozik neki? Legfőbbként azért, mert minden egyes elesés után megvolt benne az akarat, hogy gyorsan felálljon. Ez soha nem az én döntésem volt. Bármit mondhattam volna, a csillagokat leszórhattam volna elé az égből, ha nem akarta volna észrevenni, hogy az igazi támasz nem abból áll, ha felállnak majd helyette…
Köszönettel tartozom, hogy támaszként legfőbbként a HIT szolgál, s hogy a puszta Önmagam mosolyra deríti az talán annak köszönhető, hogy érzi, nem tudunk részt venni egymás életében folytonos „kézfogással”, de a Sors mindig időben „összeráz”.
Nem ismerem, mert nem látom mindennap? Van, akit mindennap láthatnék, de már nem akarom „megismerni” jobban. S még mielőtt valaki megítélné előttetek az „ócska ember” rossz tulajdonságait, ne legyetek hiszékeny ostobák! Kérdezzétek meg Tőle, hogy Ő miben hibázott. Mert aki folyton csak mások vétségét rója fel, annak nem kell az őszinte barátságotok. Bármilyen mennyiségű hazugságot jobban elvisel, mint egyetlen egy igaz szót, amely tartalmazhatná, hogy néha bizony veszítünk az életben…
Daniella azzal nyert, hogy nem félt veszíteni… és nem félt félni sem.   
Köszönöm Dancsym :)
És ne feledd: „A tudás olykor nem elég…ha van, álmod követni kell…Önmagad miatt."