DJ Borisz

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Rólam

Rólam

biográfia:
1977 Január 15én születtem,első demó rólam kb egyéves koromban készült amikor is kilós kenyeren dobolva,saját szöveggel(értsd ,csecsemő") nyelven előadást tartottam két embernek :boldognak -boldogtalannak .Első koncertélményem 2 évesen a Piramis konci,ahol épp csak megusztam egy söröskorsóval való találkozásomat fej irányban( ami azért párszor megtörtént velem azóta is  )5évesen már a zongora is félhetett tőlem,ennek örömére beirattak valami zenetanárnénihez aki ilyeneket mondott rólam,hogy abszolut hallásom van meg egyéb marhaságok.Jóapám gitártanár révén a gityó is hamar felsorakozott az ének meg a zongi mellé.Kb 1986ban a Modern Talking ,illetve az Italo Disco hullám na meg magyar téritőji:Komjáthy Gyuri bácsi B.Tóth Laci nagy hatással voltak rám,uh dacolva nagyszüleim fenyegetéseivel sokszor éjjel is másolgattam kazettákra az akkor trendnek számított zenéket amelett imádtam természetesen a Beatlest és egyéb más ,,örök" zenéket.Első saját bulimat azt hiszem 4-es koromban tevékenykedtem un osztálybuli,teadélután néven egy Panasonic sztereo magnóval és ha jól emlékszem a Koto-dragon's eye muzsikával kezdtem a ,,szettet".5es koromban már megértem a lázadó korszakom elejét,újra felfedeztem a rock zenét és a metal-t is csörömpöltek otthon magnón gitáron stb a Pokolgép ,Helloween egyéb örökzöldek,na és persze a klasszikusok Deep Purple Gary Moore és társaik,viszont a dizsi zenéket is tovább gyűjtöttem,és az osztálybulikban is aktívan részt vettem :) 13éves koromban aztán nagy könyörgésre zenélhettem egy szilveszteri bulin amit én a dj pályafutásom kezdetére teszek,hiszen ott találkoztam először egy Lasonic pulttal illetve két darab aiwa 220 as deck-el .Stílusilag az akkor éledező dancefloor korszak zenéjét kevergettem állítólag elég ügyesen.Ennek eredményeképp meghívást kaptam az akkori szőlősi ifjusági klubba mint dj .14évesen 2 heti rendszerességgel játszottam ott,illetve 1991től a Kultúrházban is  pörgettem a kazikat havi egyszer,ami már igen jelentős bulinak számított akkoriban.8általános után elkerültem Esztergomba a Bottyánba ahol beleszerettem a blues zenébe és elkezdtem a zenekarosdi életemet is.Máig köszönettel tartozom Kribusz Lacinak és Anda Bálintnak a Túzkerék frontemberének akik tanítgattak egyengettek blues-ilag.Megjártam akkoriban a Shez-loon illetve a CS-roup csapatot valamint egy darabig a Múhely nevü zenekarban is énekeltem..1993 ban másfél évig a környei Cukrászdában játszottam péntek-szombat ahol már javarészt saját technikáról nyomtam a pop-ot..Közben Édesapám megnyitotta a Concorde studiot ahol eltanultam a Studiózás,hangosítás alapelemeit (köszönet Nagy Lacinak,Barna Tominak Kazal Józsinak a sok vidám percért meg a kitartásért)1995ben már az LB 24et hangosítottam illetve a P Mobil koncertjén dolgozhattam (örök élmény) Közben zenetanárok tanítottak hol zenesuliban hol otthon Juliától a Vakig sokan ...1996 ban megalapítottam az Insect nevü csapatot ami egyfajta átmenet volt az elektronikus és a mélyebb zene között.Egy nagy lemezt készítettünk a Tom Tom ban de aztán a trendiség miatt én kiváltam illetve később a csapat is mexünt.Az évben már sok iskola buliban is én pörgettem a teljesség igénye nélkül: Bánki,Bláthy,Keri,Eötvös,Közgáz,Eü  és emelett hétvégente Szőlős Játékterem minden szombat..1996ban ismertem meg a Simon nevü úriebert illetve egy Bárány Attila ,Jován,Suri Imi triumvirátust akik örökre megszeretteték a Funky muzsikát,illetve a bakeliten való garázdálkodás csínját bínját.1998 ban veszem meg az első lemezjátszómat discolady márkáju :) Aztán 99ben két régi mk2-est onnantól kezdve ahol lehet fekete korongon nyomom illetve sebszabis cd-k is kerültek megvásárlásra lassan összeáll egy komolyabb dizsi cucc.. Ácsteszértől Mogyorósbányáig tartanak a Haknik illetve Fősulis koromban végig zenélem a Lapostól az Á klubot is sőt 2002től Pesten a Don-s ban nyomom a jó nép örömére és rámépül  a szőlősi Party-zona is ami fergeteges bulikkal soxor a közlekedést is hátráltatja a faluban,később a Gerendás sörözőben leszek Rezidens annak megszünéséig..1999-2005 ig megrendezzük a szőlősi falu napot ami saját technikával és saját szervezéssel válik nagy sikerüvé,később az önkormányzattal való ellentétek miatt kiszállok.2004től bajon a Becző sörözőben és a szőlősi Kultúrházban egyidejüleg játszom folyamatosan fejlesztve a technikát.2005 től a Gottwald hotelt viszem illetve a Jogász bulikat kezdve a lakodalmaktól a nagyrendezvényekig a mai napig dolgozom nekik.épp úgy ,mint a Siófoki Hotelben .2006-2009 között kerülök a Pikantóban ahol péntekenként sikerült az akkor kitöró ,,retro" vonalat meglovagolva teltházra vinni a helyet.2007ben pedig megnyit a Nexus club és biliárd ahol a mai napig rezides dj-ként tevékenykedem -2009ben rövid ideig a Light Centerben játszom majd meghívásra  a Royal Pub és Casino-ban pörgetek ahol nagyon megszeretem a közönséget és azóta rezidens dj vagyok ott is .OROSZLÁNYBAN 2006-2007 kebo's bulik majd iskolai rendezvények illetve B-bar mostanában pedig havi rendszerességel tervezve az Undergorund Dance clubban pakolom a muzsikát...
Rádio... Első Radios debütálásom 1997re esik az akkori Radír rádióban fm en irtom a népet először slágerlistával később éjjeli extremitásokkal :) 3év következett  pesti rádiózással megjárva  a kereskedelmi rádiózást egyaránt mint a periférikus rádiózást.. Fél évig a tatabányai radio 1 munkatársaként szerepelek majd 2008 óta a Laza Rádio músorvezetője vagyok,illetve a Laza Radio bulik technikai partnere... Koncertmunkák: a teljesség igénye nélkül az utóbbi két év  hangosításai : neoton,gáspár laci,tóth vera,nagy bandó andrás,sárga taxi zenekar,komár laci, majka,... illetve 1997-től 2008 ig a Szigeten  később a Volt -on meg az Utcazenén dolgozom road-ként hangosítóként
remix készítés.kb 4 éve készítem a saját magam által újra gondolt bootlegeket illetve remixeket ezekből majd kerülnek fel a honlapra is ..Jó szórakozást hozzá : Borisz

Frissítve

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz